Kommunikációelméleti alapok I.

2016. február 18. - MMI Kommunikációs gyakorlat

A kommunikációt, mint tevékenységet alapvetően magától értetődőnek tartjuk, azonban alaposabb vizsgálata rámutathat néhány érdekes összefüggésre. Ahhoz viszont, hogy beszélni tudjunk róla, értelmeznünk kell, hogy mi is az pontosan. Lasswell 1948-ban úgy fogalmazta meg, hogy a kommunikáció alapvető kérdése(i), hogy "ki, mit mond kinek, milyen csatornán és milyen hatással". Ezt a megközelítést természetesen tovább lehet modellesíteni, így beszélhetünk a kommunikáció különböző felfogásairól is, mint a tranzakciós-, interakciós-, kultivációs, participációs- és rituális felfogások.

A tranzakciós felfogás alapvetően úgy értelmezi a kommunikációt, mint az üzenetátadás, adó és a vevő között, egyéb befolyásoló tényezők részleges jelenlétében. Ennek a felfogásnak a kiindulópontja a Shannon-Weaver Matematikai modellje (1949), mely egy ábrával és irányokkal demonstrálja egy kommunikációs helyzet résztvevőit: A kiindulópont az információ forrása, melyből valamilyen formában (kódolva) eljut a kommunikáció csatornájához, ahol, ha van, akkor az egyéb zavaró, nem szándékos zaj módosít az információn, majd a csatornán keresztül a befogadó sajátosan dekódolja azt.

Az előbbi modellt továbbgondolva Gerbner megalkotott egy saját elképzelést a kommunikációról. Az alapja továbbra is a Shannon-Weaver modell, ellenben ő már kétdimenziós folyamatként tekint rá. Az egyik legérdekesebb elmélet azonban a tranzakciós felfogáson belül kétségkívül Berne játszmák és tranzakcionális analízis elmélete. Ennek az alapja, hogy az egyén rendelkezik inger- és érzelemszükséglettel, mely nélkül képtelen emberi maradni, illetve, hogy rendelkezik elismerés utáni vággyal és struktúraéhséggel. Ezek támasztják alá a társas érintkezések szükségességét is, melyek feszültséget csökkentenek, segítenek fenntartani az egyensúlyt és az ártalmas helyzeteket elkerülni.

Az elmélet továbbá számol azzal, hogy az egyéni viselkedés több szempontból is változik idővel, (magatartás, nézőpont, stb.) de alapvetően Freud gondolatmenetét újragondolva azt állítja, hogy az ember tulajdonképpen három én-állapottal rendelkezik, melyek között a szituációktól függően váltogat. Ez a három én-állapot a "szülői én", "felnőtt-én" és a "gyermeki én". Az elsőt a szülői magatartásminta, a másodikat a tárgyilagosság, a harmadikat pedig a természetesség, lázadás és alkalmazkodás jellemzi. Berne azt állítja, hogy a kommunikációban ez a három én-állapot váltakozik, attól függően, hogy milyen a szituáció és abban az esetben lép fel zavar, ha a két kommunikáló fél nincsen azonos szinten.

Játszmák és tranzakcióanalízis elméletében tovább vizsgálta, hogy milyen én-állapotok jelennek meg az inger és válasz egységének függvényében. A társas érintkezést (tranzakciót) három csoportra különítette el. Egyfelől lehet egyszerű kiegészítő jellegű, lehet egyszerű keresztezett, valamint előfordulhat rejtett, valamilyen szöget bezáró tranzakció is, ebben az esetben viszont az inger és a válasz már két-két üzenetet hordoz.

Berne úgy definiálta a játszmákat, hogy „A játszmák kiegészítő, rejtett tranzakciók folyamatos sorozatai, amelyek pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé haladnak.” Három féle szerepkör váltakozhat a játszmán belül, az áldozat, a megmentő, és a végrehajtó, osztályozásuk pedig többek között az életjátszma, házassági, alvilági, valamint a résztvevő személyek száma szerint lehetséges.

Azzal indul a játszma, hogy kiveti az indító fél a horgot, és az vagy beleakad a másik fél gyenge pontjába, vagy nem lesz belőle játszma. Ezután következik az első fél következő lépése, amikor az átváltás közben a drámaháromszög keretén, tetszőleges oldala mentén elmozdulva szerepváltás történik. A másik fél ekkor bekövetkező szembesülés esetén nem tudja, hogyan történhetett ez meg vele, nem érti, hogy ez hogy történt. A játszma ezen pontján mindkét fél megtalálja a maga nyereségét, kiegyenlíti és összegyűjti az átélt sztrókokat, ezáltal megerősíti életpozícióit.

A kommunikációs elméleteket tovább vizsgálva az inerakciós felfogás további két nagy alakját érdemes még megemlíteni, George Herbert Mead-et és Herbert Blumert. Az irányzat szociológiai és szociálpszichológiai alapokra épül, az interakciókkal középpontban az emberek közötti kapcsolatot vizsgálja. Fontos alapfeltevése a jelentés, a nyelv és a gondolkodás kapcsolatának vizsgálata. Eszerint úgy viszonyul az ember másokhoz, és az őt körülvevő tárgyakhoz, ahogy azokról igazából gondolkozik. A tárgyhoz nem kapcsolódik feltétlenül jelentés, arra a nyelv használata során tehet szert. Ha segít a világ értelmezésében, és meg is tudjuk nevezni, akkor tudunk valamit. Az egyének gondolkodás sémái viszont módosíthatják a szimbólumok értelmezését: képesek lehetünk mások szerepébe bújni, vagy akár másokkal gondaltban beszélgetéseket folytatni egy villámgyors elmélkedés keretében.Itt kell megemlítenünk az énkép kialakulását. Az énkép kialakulásához vezető úton megvizsgáljuk, hogy milyen benyomást keltünk másokban, valamint mások szerepébe behelyezkedve, kívülről nézzük magunkat.

John Austin 1990-ben a ’’ A tetten ért szavak ’’ című könyvében írt a beszédaktus elméletéről, miszerint a nyelvhasználat nemcsak információátvitel, hanem cselekvés is egyben. A beszédaktus sikerességének feltétele, hogy az eljárás kívánalmainak érvényesülnie kell és ebben a hagyományosan elfogadott eljárásban, meghatározott szavak hangozzanak el, valamint az, hogy helyesen és maradéktalanul végre kell hajtani az eljárást. A beszédnek három aktusát különböztette meg Austin. Az első a lokúciós aktus, ami az elmélet legalapvetőbb szintje, amikor is kiejtjük a mondatot. A második a illokúciós aktus, ezen a szinten a lokúciós aktust használjuk valamilyen célból, ilyen cél lehet egy ígérettevés vagy a tanácsadás. A harmadik a perlokúciós aktus, amiben a kiejtett mondat, valamilyen hatást gyakorol a hallgatóra. A beszédaktusok az elmélet szerint a következő képen osztályozhatók: ítélkezők, végrehajtók, elkötelezők, viselkedők és bemutatók. Azért hogy el tudjuk képzelni az osztályok tartalmát, nézzük meg, mik kerülhetnek a végrehajtók osztályába. Ide az elmélet szerint hatalom gyakorlása során elhangzó mondatok kerülnek.

6 komment

MMI Kommunikációs gyakorlat 2016.02.23. 18:55:47

A blog olvasása során Berne játszmákról alkotott elmélete, valamint az ebben résztvevő, freudi alapokon nyugvó különböző én-állapotok leírása mindannyiunk figyelmét hamar megragadta, hiszen mindennapjaink során akarva-akaratlan rendszeresen leszünk mi is játszmák résztvevői, valamint társas érintkezéseink alatt könnyen megfigyelhető rajtunk mindhárom én-állapot. Gondoljunk csak arra, amikor előbújik belőlünk a szülői én és akár idősebb testvérünket is leteremtjük, ha az út közepén hagyta a cipőjét, vagy rendetlenül hagyta maga után a fürdőt, de akár még a párunkra is rászólunk, ha evés előtt kihagyta a kézmosást. Egyetemi pályafutásunk alatt nagy szükségünk van a felnőtt énünkre, például egy csoportos feladat megoldásánál a hatékony időbeosztás közös megtervezéséhez, vagy akár a tanárokkal történő egyeztetés, kommunikáció során. Ha azonban szombaton kora reggel a szüleink már a takarítással nyaggatnak minket, szinte biztos, hogy a gyermek énünk adja majd nekik az ellenkező a választ.
Kisebb-nagyobb csalódások, sérelmek érhetnek minket, ha nem az aktuális énünk elvárásainak megfelelő választ kapjuk a beszélgetés során, például ha felnőtt énünk „Mennyi az idő?” kérdésre, a „ Már rég el kellett volna indulnunk, te meg itt szöszmötölsz” szülői én válaszát kapjuk. Ilyen helyzetekben elakad a kommunikáció, akadály gördül a felek közé, s a probléma megoldásához valamely tag énjének megváltozása lesz szükséges. Ideális esetben azonban kommunikációs partnerünkben is felülemelkedik a felnőtt én, s megtudhatjuk, hogy „Fél 9”.
Érdekes lehet megfigyelni egy-egy rejtett kommunikációs tranzakció során a szavak nyilvános és bújtatott jelentését. Párunkkal vagy éppen barátaink körében ezeket a „titkos” kifejezéseket, jelentéseket már olyan természetesen használjuk, hogy sokszor fel sem tűnik, egy kívülálló azonban (jogosan) értetlenkedve tekinthet ránk, amikor betonozni hívjuk, ha nem tudja, hogy a kifejezés alatt egy meccsre gondolunk a lakótelepi kosárpályán.
Különböző játszmákkal találkozhatunk nap mint nap. Van, amikor mi kezdeményezzük a „játékot”, például ha egy fárasztó nap után hazaérve, látványosan az ágyra rogyunk, és minél feltűnőbben elkezdjük magunkat sajnáltatni fáradalmaink miatt a szobatársunkkal. Igazából azonban nem azt akarjuk, hogy végig hallgassa a velünk történteket, csak az áldozat szerepét játszva reméljük, hogy megmentésünkre siet, és vacsora után elmosogat helyettünk. Klasszikus példa lehet továbbá, amikor a lányok, nők nagyot sóhajtva kijelentik, hogy mennyit híztak az elmúlt pár hétben. Ilyenkor lehet, hogy még ők maguk se látják olyan borúsan a helyzetet, mint ahogy azt előadják, azonban minden vágyuk egy kis „simogatás”, pár jó szó bezsebelése önbizalmuk megerősítése érdekében. Szintén igen gyakori, amikor egy bennünket ért támadás esetén védekezésképpen felvesszük az áldozat szerepét. Ilyen eset lehet, amikor anyukánk ránk szól, hogy nem pakoltunk el a konyhában magunk után, s mi erre azzal kontrázunk, hogy állandóan mindent nekünk kell csinálnunk, bezzeg a testvérünk csak fekszik egész nap.
Máskor azonban pont fordított a helyzet, és mások kezdeményezik az ilyen játszmákat velünk szemben. Ha szemfülesek vagyunk, felismerhetjük az ilyen eseteket és megpróbálhatjuk megváltoztatni őket, időnként azonban mindannyiunkkal előfordul, hogy egy-egy játszma áldozatává válunk.
Láthatjuk, hogy a különböző én-állapotok és játszma helyzetek folyamatosan, és az élet minden területén jelentkeznek. Hasznos lehet tehát az ilyen blogok, elméleti megközelítések megismerése, olvasása, hogy könnyebben felismerjük és kezeljük a számunkra esetleg kedvezőtlen szituációkat, s hatékonyan tudjunk kommunikálni környezetünkkel, a magánéletünkben s a munkahelyünkön egyaránt.
Írta: Katsányi Lili, Kollár Zseraldina, Ostorházi Réka

Válasz erre

MMI Kommunikációs gyakorlat 2016.02.23. 21:31:18

8 870 000.
Ennyi találatot kapunk, ha beírjuk a Google keresőjébe azt a szót, hogy ”kommunikáció”. Hamar megjelennek a találatok között a különböző altípusai: tömegkommunikáció, metakommunikáció, non-verbális kommunikáció és így tovább. Ha van a világon sokat használt kifejezés, a kommunikáció bizonyára dobogós helyezést érdemel.
De mit is értünk valójában a fogalom alatt? Ezt már sokkal nehezebb pontosan és körültekintően megfogalmazni. A kommunikáció, mint jelenség lényegét többféle, szűkebb vagy tágabb értelmezési körű definícióval lehet megragadni. Legáltalánosabb értelmezésben információátvitelről beszélhetünk. Ennél specifikusabb, ha a kommunikáción egyfajta kódalkalmazást értünk egy üzenet átviteli rendszeren keresztül. Ugyanakkor a kommunikáció értelmezhető meghatározott szándékkifejezésen is és annak felismerésén.
Shannon és Weaver klasszikus, technikai indíttatású telekommunikációs modellje az egyik legszélesebb körben ismert modell. Egy könnyen általánosítható és értelmezhető modellről van szó, mely egyben azt is bemutatja, hogy a sikeres kommunikáció léte a partnerek szimmetrikusságában rejlik: a feladó kódolási folyamata megjelenik a vevő dekódolásában. Hétköznapi példa erre, hogy a kommunikáció eredményességét nagyban befolyásolja, hogy a résztvevő felek azonos nyelven beszéljenek és az egyes kifejezések alatt ugyanazt értsék. Ismerős lehet mindenki számára, hogy kimegy egy idegen országba, ahol más nyelvet beszélnek és néha activityt kell játszani a másik féllel ahhoz, hogy megértsük, hogy mit akar mondani. Zavaró tényezőket összefoglalóan zaj névvel jelölik. Ez alatt érthetünk konkrét hangzavart, mondjuk egy előadáson éppen a szorgos diák figyelni szeretne a tanár mondandójára, de az előtte ülők éppen a tegnap esti buli fejleményeit tárgyalják (túlzott részletességgel). De akár más zavaró tényezőt is érthetünk alatta, például amikor az interneten keresztül, optikai kábelekben száguld a kódolt információ, és a mágneses tér miatt, vagy egyszerű fizikai behatás miatt sérülnek az adatok. Ugyanakkor a modell hátránya, hogy nem képes kezelni olyan fontos elemeket, mint a kontextus, a többértelműség, az irónia és a non-verbális jelek hatása. Annak az egyetlen szónak, hogy „Szuper!” egészen más jelentése van, ha ujjongva mondjuk, mert sikeres volt a projektünk, mint ha egy erőteljes szarkasztikus felhang társul hozzá, mert a főnöktől újabb adag munkát kaptunk.
John Austin beszédaktus elmélete szerint ahhoz, hogy egy kijelentés cselekvéssé váljon, és ne csak ténymegállapítás legyen, bizonyos kritériumoknak teljesülnie kell. Ezek a kritériumok a következők: a felhatalmazottság, a helyes végrehajtás és az őszinteség. Ezek valóban mind nagyon logikus érvek, ha belegondolunk. A „Bíróság a vádlottat bűnösnek találta” kijelentés akkor válik csak cselekvéssé, ha egy igazi bíró mondja ki, és az „Elhagylak” kijelentés csak akkor, ha egy férj vagy feleség mondja. A második kritériumra jó példa a valós életből, hogy bocsánat, vagy sajnálom szavak kimondása elkerülhetetlen egy bocsánatkéréshez. „Részvétem” vagy „Sajnálom” kifejezés nélkül ugyancsak nehéz kifejeznünk együttérzésünket egy gyászoló barátnak. Az őszinteség azért fontos, mert ha csak viccelődve mondunk valamit az természetesen nem ugyanolyan mintha komolyan. Például nevetve bocsánatot kérni nem hiteles vagy viccelődve mondva azt,hogy „Ki vagy rúgva” azt válthatja ki hogy senki sem veszi komolyan, így nem válik cselekvéssé a kijelentés. A lokúciós, illokúciós és perlokúciós aktus kapcsolatát is érdekesnek találtuk, hiszen ez is könnyen értelmezhető a mindennapi életben is. Például mikor az anya azt mondja a férjének, hogy “valaki már megint a szoba közepén hagyta az iskolatáskáját” lokúciós szinten egy egyszerű mondatról beszélnük, illokúciós szinten egy kijelentésről, perlokúciós szinten pedig tudjuk, hogy ez a gyermek felé irányult fenyegetés. Ez egyben egy laterális illokúciós aktus is, mert a beszélő nem a címzetthez beszél, hanem valójában máshoz.
A fenti bejegyzésben tárgyalt elméletek egyik ki nem mondott közös eleme, hogy a kommunikáció sikerességének egyik kulcsfeltétele, hogy a különböző partnerek viselkedését az által értelmezzük, magyarázzuk és jelezzük előre, hogy mentális állapotokat (érzelmek, gondolatok, szándékok) tulajdonítunk nekik. Ez az összetett társas viselkedés alapja. Ezáltal képesek leszünk a kognitív perspektívaváltásra, hogy megértsük, mit is akarnak igazából tőlünk. Egy irodai környezetben a „Le tudnád fénymásolni ezeket a papírokat?” kérdés esetén meg kell, hogy értsük, a kérdező fél nem pusztán egy igen vagy nem választ vár tőlünk, hanem azt a szándékát jelzi, hogy tegyük is ezt meg, ha módunkban áll. Egyértelműnek hangzik, de nagyon fontos eleme a kommunikációs aktusnak, és súlyos problémát jelent, ha ez nem működik valakinél, például az autistáknál.

Írta: Szabó Georgina, Szaghmeiszter Fanni, Nagy Zsófia

MMI Kommunikációs gyakorlat 2016.02.24. 00:50:56

Napjainkban a globális felmelegedés a világ egy igen nagy problémája. Ennek hatására a jéghegyek olvadásnak indulnak. Azonban csak remélhetjük, hogy ez nincs hatással a freudi elméletben felállított topografikus jéghegy modell struktúrájára, mert akkor idővel a tudatos énünk “víz alá kerülne”, a tudattalan pedig szépen lassan elveszne a mélységben.
A tudatosság és tudattalanság különböző kombináció vezetnek el minket Freud személyiség modelljéhez, melyben három külön szférát különít el. Az ösztön-én öröklött, tudattalan viselkedési jegyek összessége, melynek elsődleges célja a szükségletek kielégítése. Az én (ego) egy közvetítő a belső valóság és a külső világ között, mint ahogyan az ösztön-én és a felettes-én között is. A harmadik a felettes-én, amely egy külső hatásra kialakuló hagyományokon és erkölcsi tényeken alapuló személyiségi állapot.
Ahogyan a blogban is említették ezt a freudi modellt tovább gondolva párhuzamot és hasonlóságokat vonhatunk a gyermeki-én és az ösztön-én, a felnőtt-én és az én (ego) illetve a szülői-én és a felettes-én között. Ezt levetítve a társasági kommunikációra, rengeteg magánéleti példával tudjuk alátámasztani a különböző ének váltakozásának igen fontos szerepét és befolyásoló szerepét, mint ahogyan azt Berne is megfigyelte.
Az ösztönös én érvényesülésére tipikus példa, mikor egy kialakuló szituációban / játszmában hagyjuk, hogy gyermek énünk vegye át az irányítást felettünk. Tehát például, ha lakótársunk ránk szól, hogy valamit nem csináltunk meg, amit korábban megbeszéltünk, nem egy higgadt, felnőtt válasszal állunk elő, hanem ösztön-énünket érvényesülni hagyva megsértődünk, esetleg visszavágunk a másiknak.
Vagy amikor fáradtan és nyűgösen hazaérve, egy szót nem szólva közlekedünk a lakásban, látványosan mutatva a jeleit szenvedésünknek. Ez a viselkedés tipikusan a gyermeki énünk kimutatása. Ilyen esetekben bárkiről is legyen szó, egy kedves “Szia, mi újság?” - szülői én - is teljesen kifordul jelentéséből és egy torzult beszélgetés jön létre azzal a válasszal, hogy “Semmi.”, mellyel ismételten gyermeki énünk nyilvánul meg dacosan. A nők eme kijelentés alkalmazását (jégyhegy nagyságú mögöttes tartalommal) már-már tökéletesen űzik.
A felettes-ént leginkább az emberek szülő énjében lehet tetten érni. Mikor egy olyan helyzetben, amiben a másik - általában a provokálás szándéka nélkül - tesz valamit, amit tudatosan vagy tudat alatt nem tartunk megfelelőnek, rögtön tanító szándékú hangnemben reagálunk. Azonban ez a visszájára is elsülhet, attól függően, hogy a fogadó fél azt támadásként fogja venni, vagy éppen jogos tanításnak, “dorgálásnak”.
A pszichoanalízis egyik lényegi eleme a tudattalan tudatossá tétele, azaz az ösztön-én énné való alakítása. Ez a való életben az egyik legnehezebben kontrollálható szituáció. Erre gyakori példa mikor egy párkapcsolatban az egyik fél saját gondolatait érvényesíteni próbálja - a lehető legkedvesebb módon -, de a kívánt hatás épp az ellenkezőjére sikeredik. A kezdeményező fél megemlít egy hiányosságot, vágyat, problémát, azonban ezt a másik fél azon nyomban támadásnak veszi, csupán azért mert neki szól. Ez a fajta kommunikáció nem vezet máshova, csak egy elburjánzó veszekedéshez, de semmiképpen sem megoldáshoz. Mikor a “megtámadott” fél tudatába eljut maga az információ, a tudatos énje felfogná, hogy miről is van szó, de a tudattalanja olyan gondolatokat, viselkedéseket vált ki benne, hogy nem képes a reális kommunikációra. Egy-egy megjegyzés, szó, vagy akár gesztus érzékelése már olyan érzelmeket indít el benne, amik nem hagyják eljutni a tiszta információt a tudatunkig. A konfliktusok többsége ilyen és ehhez hasonló ellentétes érzékeléseken és értelmezéseken múlik.
Írta: Andavölgyi Bianka, Gecsényi Viktória, Jónás Anna

MMI Kommunikációs gyakorlat 2016.02.24. 06:42:13

A blog olvasása során mindkettőnknek feltűnt, hogy a szövegben leírt elméleti modellek, milyen nagymértékben egyeznek a valós szituációkkal. Életünk során számos példát tudnánk mondani az adott modellekre, most azonban egyikünk munkahelyét vettük alapul a példák illusztrálására.
A tranzakciós modellt jó alapnak tekintettük, általánosságban jól megfogalmazza, hogy hogyan is működik a kommunikáció. Például munkahelyen tekinthetjük feladónak egy e-mail küldőjét, csatornaként megjelenik az internet segítségével elküldött e-mail, befogadóként az elektronikus levél címzettje jelenik meg, az üzenet az e-mail tartalmában jelenik meg. Ahogy a modell is említi, a kommunikáció nem egyszerűsíthető le ennyire, hiszen rengeteg dolog befolyásolhatja az üzenet továbbítását, értelmezését. Példánknál maradva az e-mail továbbítása során felmerülhetnek problémák, például a közvetítés során levélszemétbe kerül az adott e-mail, továbbá befolyásolhatja az üzenet értelmezését az adott napi hangulatunk, a feladóhoz való viszonyunk, a levél hangvétele vagy az olvasás környezete (sietve vagy nyugodt környezetben olvasunk) az e-mailt.
Különösen életszerűnek és izgalmasnak találtuk a tranzakciós modellen belül Berne játszmák és tranzakciós analízis elméletét. Mindannyiunknak szüksége van érzelmekre és ingerekre, vágyunk az elismerésre, illetve strukturáltságra.
Fontosnak tartjuk munkánk során, hogy az elvégzett munkánkról visszajelzést kapjunk. Az általunk vett példában főnökünk többféleképpen is kifejezheti munkánk elismerését. Egy részt dicsérettel teheti meg, másrészt bizalmával, komolyabb feladatokkal való megbízással, esetleges egyéb például pénzbeli juttatással is jutalmazhat. Számunkra az elismerések közül az új, izgalmas feladatokkal való megbízás a legfontosabb, hiszen így érezhetjük felettesünk bizalmát, visszaigazolást kapunk, hogy jól végezzük feladatainkat, egy egyszerű szóban kapott dicséretet könnyebben elfelejtenénk.
A strukturáltságot is elengedhetetlennek tartjuk munkánk során. Fontos szerintünk, hogy lássuk, hogyan fog felépülni az adott, illetve elkövetkező napjaink. A rendszerezettség, szisztematikusság pozitív irányba befolyásolja a munkamorálunkat. Amennyiben a feladatok jól vannak meghatározva, egymásra épülnek, rendszerezettek, úgy könnyebben és hatékonyabban tudjuk elvégezni azokat.
Az érzelmek, illetve ingerek szerepe is meghatározó. A munkánk, kollégáink, főnökeink pozitív megítélése nálunk a feladatok is kedvezően hat. Szerencsére az általunk választott munkahelyi példában ezek a körülmények nagyon kedvezőek. A kollégákkal, illetve a főnökökkel is baráti a viszony, gyakoriak a munkán kívüli beszélgetések, közös programok. A felettesek nagyon segítőkészek, megértőek, rugalmasak, ami számunkra fontos, mivel iskola mellett enélkül nehezen lehetne megoldani a munkát. Példaként említeném a múltkori esetet, amikor az egész csapat együtt elment pizzázni és felszabadult légkörben jobban megismerhettük a másikat, másnap még oldottabb volt a légkör és a munka is könnyebben ment.
Az elmélet egyik további fontos pontja, hogy idővel mindenki változik, például más szemlélet módok megismerésének hatására. Szituációktól is függ viselkedésünk, három én állapotot különböztet meg Freud elmélete alapján, szülői ént, felnőtt ént, illetve gyermek ént. A munkahelyi szülői én képben mi a feletteseinkre asszociálunk, akik munkában előttünk járnak, illetve példát mutatnak számunkra, hogyan végezzük jól, hatékonyan feladatainkat. A felnőtt én, tárgyilagosság, elsősorban a hivatalos e-mailek, tárgyalások jelképezik. Gyermek énünk a velünk egy idős kollégákkal, gyakornokokkal való kommunikáció során kerül előtérbe. Amikor megbeszéljük hasonló problémáinkat, együtt nevetünk, fontos a természetesség, közvetlenség. Zavar léphet fel a kommunikációban, ha nem egy szinten vannak a felek, például képzettségük különböző, gyakran nem érthető, a mérnökök társalgása az irodában a számunkra marketinges tanulmányokkal. Nyelvi akadályok is előfordulnak, bár ez az akadály az angol nyelv elterjedtsége miatt egyre kisebb.
Ahogy az általunk vett munkahelyi példából is látható a kommunikációs elméletek a valóságban is jól értelmezhetőek.
Készítette:
Kovács Dóra és Wippelhauser Anna

MMI Kommunikációs gyakorlat 2016.02.24. 08:23:16

A kommunikáció minden emberi kapcsolatunkat és napjaink szinte egészét átjárja, így lehetetlen nem foglalkozni hatásával, jelentőségével, legyen szó akár a munkavégzésről, de akár a leghétköznapibb helyzetekről, mint amilyen mondjuk egy bevásárlás. Óhatatlanul kommunikálunk a bolti eladóval, családunkkal, vagy éppen azzal az idegennel, aki megkérdezi tőlünk, hogy mennyi az idő.

A bejegyzést olvasva felmerült bennünk hogyan lehetne egy-egy példát hozni a különböző kommunikációs felfogások szerint. A tranzakciós model szerint a feladó, például mi magunk egy csatornán keresztül, ha munkahelyi példát veszünk, akkor mondjuk egy levelezőrendszeren keresztül feladjuk az üzenetet, magát az információt, amit közölni szeretnénk, például egy rendelést. Ezt a fogadó, a partner cég ügyfélkapcsolati asszisztense befogadja, értelmezi és dekódolja. Ebben az esetben viszonylag kevés a csatornán jelen lévő zaj lehetősége, de előfordulhat, hogy valamiért egy kártékony program vírust kapcsol a levelünkhöz, ami meggátolhatja a dekódolást és az értelmezést.

Berne tranzakciós analízise szerint érzelem- és ingerszükséglettel rendelkezünk és ezért is kommunikálunk. Tehát például senki sem szeret egész nap a munkahelyén csak a számítógép előtt ülni, hanem azért egy-egy vicces e-mailt elolvasva odafordulunk a mellettünk ülőhöz és megtárgyaljuk vele véleményünket, ezzel is kielégítve szociális szükségleteinket.
Berne továbbá Freud gondolatmenetét is újraértelmezte elméletében. A három én állapot közül nála az első a „szülői én”, amely alapvetően irányítani szeretne (Pl.amikor azt tanácsoljuk valakinek, nézzen át újra egy jelentést, mert nekünk meggyőződésünk, hogy a főnök ennél jobbat vár, és óva intjük) tehát, amikor valakit kioktatunk, jobban tudjuk mit kellene csinálnia, a “szülői én” beszél belőlünk. A második a „gyermeki én”, ami dacol mindennel és mindenkivel. Nem akarja elfogadni, amikor például a főnök azt mondja; csináljon meg egy kimutatást ma és nem holnapig. A harmadik a „felnőtt-én”, ami racionális, tárgyilagos, kiegyensúlyozottan kommunikál és egyezteti le főnökével az aznapi feladatokat a közlés mindkét irányára igaz a racionalitás és a partnerkapcsolat fenntartása (a főnök sem fitogtatja hatalmi erőfölényét egy feladat kiosztása során, és a beosztott is egy fejlődési feladatnak fogja fel, nem játszik közre az alárendeltség okozta feszültség.)

Berne továbbvizsgálta a játszmák és a tranzakcionális analízis elméletében milyen „én-állapotok” jelennek meg az inger és válasz egységének függvényében és a társas érintkezést három csoportra osztotta. Lehet kiegészítő, keresztezett, rejtett és valamilyen szöget bezáró. Az egyszerű kiegészítő tranzakció a felszínes kapcsolatokra jellemző, akkor zajlik, ha egyszerűen, és tárgyilagosan válaszolunk a kérdésre, és csak is a kérdésre, például: ‘Hova tetted a szerződést?’ ‘Az asztalodon van’. Ezzel szemben, keresztezett tranzakció esetén a kérdésre nem tárgyilagosan válaszolunk. Például: ‘Hova tetted a szerződést?’ ‘Már az is az én dolgom, hogy te megtaláld amit keresel?’ Egy a társalgásba iktatott keresztezett tranzakció könnyen megszakíthatja a beszélgetést, hiszen konfliktus helyzetet idézhet elő. Rejtett tranzakció esetén kettőnél több énállapot vesz részt a tranzakcióban, ide tartoznak a szöget bezáró, illetve a duplafenekű tranzakciók. Szöget bezáró tranzakció például: ‘Ezt a prezentációt más csinálja, mert te nem tudnád elég jól kivitelezni.’ ‘Meg tudom én is csinálni.’ Duplafenekű tranzakció például: ‘Elkészítettem a prezentációt’ ‘Köszönöm szépen, nagyon szorgalmas vagy.’ Ezen esetekben van egy társadalmi, és egy igazi tartalmat hordozó pszichológiai szint. (Berne, 1967)

John Austin beszédaktus elmélete szerint a nyelvhasználat cselekvés is nemcsak információátvitel. A beszédnek további három aktusát különbözteti meg. A lokúciós aktust, amikor például kimondunk, kiejtünk egy mondatot: Éhes vagyok. A második szint az illokúciós aktus, amikor a lokúciós aktust használjuk valamilyen célból, például szeretnénk felhívást tenni: Nem megyünk el ebédelni? A harmadik szint pedig a perlokúciós aktus szintje, amikor is a kiejtett mondat valamilyen cselekvés is, valamilyen hatással rendelkezik. Például: Fogadok, hogy ma nem lesz sor lent az étteremben. Ezzel a mondattal nem csak egy tényt közlünk, hanem magának a fogadásnak a cselekvését, is elvégezzük.

Berne, E. (1967). Games people play: The psychology of human relationships(Vol. 2791). Penguin UK.
Írta: Marton Franciska, Nagy Dóra, Szarvas Diána

MMI Kommunikációs gyakorlat 2016.02.24. 09:21:42

Napjainkban elmondható, hogy a kommunikáció kulcsfontosságú az emberek életében. A technika fejlődésével lehetővé vált, hogy gyakorlatilag folyamatos interakcióban legyünk egymással, még ha éppen térben el is különülünk. Hogy ez pozitív vagy negatív hatással bír-e kapcsolataink minőségére, az már egy másik történet, de egy biztos: a kommunikáció behálózza minden pillanatunkat.
Így nem nagy meglepetés, hogy a Berne által kifejtett játszmaelmélet részletei könnyedén azonosíthatók saját mindennapjainkban is. Mindannyian kommunikálunk embertársainkkal, szüleinkkel, barátainkkal, ez már elegendő biztosíték arra, hogy különböző játszmák szőjék át egész életünket. Ez lehet lakótársunkkal, edzőnkkel, barátnőnkkel, testvéreinkkel folytatott beszélgetések, viták keretében is, mivel minden egészséges kapcsolatban vannak konfliktusok, ahol a felek különböző szerepeket öltenek magukra.

Berne játszmák és tranzakcionális analízis elmélete noha elsőre kissé bonyolultan hat, ha kicsit eltöprengünk rajta, könnyen felfedezhetjük benne önmagunkat. A három én-állapot is megfigyelhető minden ember életében. Mindegyik egy-egy embertípust/magatartást képvisel. Nagyon érdekes és elgondolkodtató, hogy elméletben végiggondolva minden szituációnak más-más végkimenetele lehet attól függően, hogy melyik én-állapotot öltjük épp magunkra. Gyakorlatban azonban kivitelezhetetlen a másodperc töredéke alatt mérlegelni ezen kimenetelek között, így egyszerűen a személyiségünkből adódó magatartással reagálunk.

A konfliktusok során ezek az állapotok sokszor változnak is (ha belátjuk, hogy a másiknak igaza van, nem érem el, amit szeretnék a vita közben, ha egyetértésre jutunk…). Vita közben sokszor még az egyik pillanatban higgadt szülői én állapotban érvelünk, hirtelen azonban átcsapunk dühödt, hisztis gyermeki én állapotba. Ez a két fél közötti én-állapot különbség könnyen zavart okozhat. Így van ez, ha alapvetően más állapotban lévő emberek kerülnek konfliktusba egymással. Vegyünk egy példát a közelmúltból. Kereskedelemben dolgozom, így számos esetben előfordul, hogy agresszív vásárlókkal kell kommunikálnom. A beszélgetés elején mindketten szülői én állapotban vagyunk, aztán mikor kiütközik a probléma (pl. nem találunk egy terméket, ami a számítógép szerint igenis létezik), a vásárló hajlamos ténylegesen értetlen gyerekké válni, aki csak hajtogatja, hogy akkor is akarja az adott terméket, hiába nincs sehol. Így adott esetben nem marad más választásom, és szülői én-állapot felvételére kényszerülök, hogy felülemelkedve tudjam elsimítani a helyzetet.

Előfordul azonban az is, hogy alsóbb én-állapotból indulva az interakció során felsőbb szintre tudunk lépni, és megérteni, belátni azt, hogy nincs igazunk. Ez legtöbbször ténylegesen szüleinkkel folytatott vitáinkkor figyelhető meg, akik végig megmaradnak a szülői én-állapotnál, minket pedig, „gyerekeket”, belátásra kényszerítve felemelnek a felnőtt én-állapotba.

A játszmák esetében a Freud-i megközelítésből származó én-állapotok mellett a lehetséges alaphelyzetek (áldozat, megmentő, végrehajtó) azonosíthatósága is viszonylag egyszerű mindennapjainkban. Kár is tagadni, olykor mindenkinek jól esik egy kis „simogatás”, és ha ehhez az kell, hogy áldozat szerepben tündököljünk, hát nem restellünk megtenni. Egy mélyről jövő gondterhelt sóhaj, olykor csak a szótlanság, mind kiprovokálják a partnerből, hogy rákérdezzen: „Mi a baj?”. És már kezdődhet is a hosszú panaszáradat, majd megkapjuk a várva várt, a megnyugvást hozó kedves, vigasztaló szavakat, melyeket a megmentő féltől hallunk.

Mindez legtöbbször fordítva is igaz. Ha ránk osztják a megmentő szerepét, nem esik nehezünkre „ráakadni a horogra”, hisz emberi mivoltunkból fakadóan belénk van kódolva a társas érintkezés fontossága. Érezzük, hogy van valami diszharmónia, belőlünk azonban természetesen fakad a feszültségcsökkentés igénye és az egyensúly iránti vágy.

Szakirodalom, tranzakciós elmélet, Berne vagy Shannon-Weaver… Mondhat bárki bármit, nem kell hozzá kutatónak lennünk, csak kicsit magunkba néznünk, hogy belássuk mennyire fontos és elengedhetetlen feltétele létezésünknek a kommunikáció. Nem baj az, ha tudjuk, mi áll emögött, mi formálja magatartásunkat, de a legjobb, amit tehetünk, hogy minden esetben természetesek és önmagunk maradunk.

Írta: Andrási Krisztina, Bakó Fanni, Brenda Csilla

Kommunikációs gyakorlat