Kommunikációs gyakorlat

Kommunikációs gyakorlat

A férfiak és nők közti kommunikációs különbségek eredete

2016. április 30. - MMI Kommunikációs gyakorlat

Napjainkban elterjedt az a vélemény, hogy a férfiak és nők egyenlő adottságokkal és képességekkel rendelkeznek. Tudósok, antropológusok és szociobiológusok kutatásaikkal megcáfolják ezt az állítást. A tudomány kezdi bebizonyítani, hogy egymás ellentéte a férfi és női gondolkodás. Kijelenthetjük, hogy a férfiak és nők merőben eltérnek egymástól. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán mások. A férfiak és nők folyamatosan vitatkoznak egymás véleményén, elképzelésén, hozzáállásán, valamint a másik viselkedésén. Amennyiben beismerjük, elfogadjuk ezeket a nemek közti különbségeket, úgy saját magunkat, párunkat, ellentétes nemű kollégáinkat is jobban el tudjuk fogadni, meg tudjuk érteni. Párkapcsolatainak is sikeresebbek és boldogabbak lehetnek.

De mi az alapja a férfiak és nők közti különbségeknek?

A nő és a férfi más-más evolúciós fejlődés végtermékei, s ezt a munkamegosztás kényszere hozta magával. Míg a férfi vadászott, addig a nő gyűjtögetett. A férfi megvédte a családot, a nő gyereket nevelt. Következésképpen testük és agyuk merőben másképp fejlődött. Ahogy testük megváltozott, hogy jobban alkalmazkodjék sajátos funkcióihoz, úgy változott az agyuk is. A férfiak erősebbek és magasabbak lettek a nők többségénél, és agyuk is feladatukhoz alkalmazkodva fejlődött. A nők általában elégedettek voltak, ha a férfiak távol jártak és munkájukat végezték, míg ők otthon a barlangban a tüzet táplálták, és agyuk az életük során betöltött feladatukhoz idomult.

Évmilliók során a férfi és női agyszerkezet e szerint különböző irányban fejlődött. Ma már tudjuk, hogy a két nem máshogy dolgozza fel az információt. Másképp gondolkozik. Másban hisz. Más meglátásai vannak, mást tesz első helyre és másként viselkedik.

no_i_e_s_fe_rfi_agy.png

Az 1960-as évektől fogva több, véleményét erőszakosan kinyilvánító csoportosulás is arra próbált rávenni minket, hogy tagadjuk meg biológiai örökségünket. Azt állítják, hogy kormányok, vallások és oktatási rendszerek valójában a férfiak nők elnyomására szőtt összeesküvése: összejátszanak, hogy a rendes nőket rabságban tartsák. Ha a történelmet nézzük, ez látszólag igaznak is tűnik. De azért fel kell tennünk a kérdést: ha nők és férfiak egyformák, amint ezt ezek a csoportosulások állítják, hogyan uralkodhattak a férfiak ilyen korlátlanul a világ felett? Az agyműködést feltáró tanulmányokból sok választ kaphatunk erre is. A nők és férfiak nem egyformák. Esélyegyenlőség szempontjából ugyan egyenlőek, de velük született képességeik tekintetében kifejezetten nem azok. Az, hogy a férfiak és nők egyenlőek-e, politikai vagy morális kérdés, de hogy egyformák-e, az tudományos kérdés.

Az 1980-as évek vége óta rohamosan nőtt a férfi és nő, illetve a női és férfi agy működése közti különbségekkel kapcsolatos kutatások száma. Fejlett számítógépes agyletapogató berendezéssel először láthattuk, hogyan működik az agy „élőben”, és az emberi elme beláthatatlanul tágas térségeire vetett első pillantásunk nyomán a férfi és nő közti különbségekre vonatkozó kérdések közül többre is sikerült választ találnunk.

A XX. század javarészében e különbségeket a társadalmi szoktatással magyarázták, vagyis azt állították, hogy szüleink és tanáraink beállítottsága miatt vagyunk azok, akik, ők viszont a társadalom hozzáállását tükrözik viselkedésükben. A kislányokat rózsaszínbe öltöztették és játékbabát nyomtak a kezükbe, a kisfiúkat kékbe öltöztették, játékkatonát nyomtak a kezükbe és labdarúgómezt húztak rájuk. A kislányokat babusgatták és simogatták, a kisfiúkat hátbaveregették és rájuk szóltak, hogy ne bőgjenek. Mostanáig abban a hitben éltünk, hogy a megszülető baba agya tiszta lap, amire a tanárok ráírhatják a gyerek választásait és azt, hogy mit részesítsen előnyben. A most rendelkezésünkre álló biológiai bizonyítékok fényében azonban kissé más kép rajzolódik ki arról, hogy miért gondolkodunk úgy, ahogy. A kutatások eredményei meggyőzően támasztják alá, hogy hozzáállásunkért, preferenciáinkért és viselkedésünkért jórészt hormonjaink és agyunk beidegzése felelős. Ez annyit tesz, hogy ha kisfiúk és kislányok egy lakatlan szigeten nőnének fel, ahol nem lenne szervezett társadalom és szülők, akik irányítanák őket, a lányok azért csak babusgatnának, simogatnának, barátkoznának és babáznának, a fiúk meg szellemi és fizikai viadalokat vívnának társaikkal, és mindenki számára érthető alá- és fölérendeltségi viszonyt építenének ki.

fe_rfi_e_s_no_i_reakcio_k.png

Evolúciós szerepköreink a túléléshez szükséges biológiai készségekkel és érzékeléssel is elláttak bennünket. Mindazt, amit oly gyakran boszorkányságnak, természetfeletti erőnek és női intuíciónak neveznek, az 1980-as évek óta kutatják és mérik, és kiderült, hogy az egész a nő minden téren kifinomultabb érzékelési képességére vezethető vissza.

A nők egyszerűen fogékonyabbak a testbeszéd, a hangból kiérződő hangulatok, hanglejtés és más érzékszervi ingerek árnyalataira. A nő igen kifinomult érzékei jelentősen hozzájárulnak a kamaszlányok koraérettségéhez. Tizenhét éves korukra a lányok többsége felnőttként viselkedik, míg az ugyanilyen korú fiúk idétlen, gyerekes tréfákkal szórakoztatják egymást. Nem annyira arról van szó, hogy a nőknek szuper érzékeik vannak, mint inkább arról, hogy a férfiaké hozzájuk viszonyítva eltompult.

A férfi és női agy működése is teljesen különböző. A ma ismert kutatási adatok mind egyet bizonyítanak: a férfi agya specializált, rekeszekre osztott. A férfi agynak olyan a felépítése, hogy egyszerre egy meghatározott célorientált feladatra képes összpontosítani, és a legtöbb férfi vallja is, hogy „egyszerre csak egy dolgot tud csinálni”. Ha olvasás közben letapogatnák a férfi agyát, kiderülne, hogy ilyenkor jóformán süketté válik. Ezzel szemben a nő agya több feladat egyidejű ellátására is alkalmas. Egyszerre több, merőben különböző dolgot tud csinálni, az agya soha nincs üresjáratban, mindig aktív. Képes egyszerre telefonálni, egy új receptet kipróbálni, miközben a tévét nézi. Egyszerre vezet, festi ki magát, hallgatja a rádiót és beszél a kihangosított mobiltelefonon. Mivel a nők agyuk mindkét féltekéjét használják, sokuknak nehezére esik a jobb kezüket a baltól megkülönböztetni. A nők mintegy 50%-a képtelen azonnal rávágni, melyik melyik, s előbb egy azonosításra szolgáló gyűrűt vagy szeplőt keresnek a pillantásukkal. A férfi, aki vagy csak jobb vagy csak bal agyféltekéjét használja, sokkal gyorsabban különbözteti meg a jobbat a baltól.

Készítette: Kovács Dóra, Rigó Petra, Wippelhauser Anna

Forrás: Pease, Allan & Barbara (2000):  Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak, és miért nem tudnak eligazodni a térképen a nők?  Fiesta Stúdió Könyvkiadó, Budapest

 

A testbeszéd jelentősége

A non-verbális kommunikációnk nagyobb jelentőséggel bír a mindennapi szituációkban, mint azt gondolnánk. Albert Mehrabian szerint a teljes emberi közlésrendszernek mintegy 55 %-a nem verbális. A legtöbb kutató nagyjából egyetért abban is, hogy a verbális közlést elsősorban információk átadására használják, míg a nem verbális csatorna emberek egymás iránti magatartásának kifejezését, egyes esetekben a verbális közlés helyettesítését szolgálja. Ezáltal alkalmas arra, hogy általa megfejtsük a másik valódi, de esetleg rejtett szándékát vagy érzelmeit. Ez a képesség az üzleti életben kiemelten fontos lehet.

Területek és zónák

Négy szintje van a zónatávolságoknak, ebből az első az intim zóna , melyet az ember csak legközelebbi barátai és családtagjai léphetnek át. A második a személyes zóna , melybe az ismerősöket, munkatársakat engedjük be. A társadalmi zónába az idegeneket léphetnek be, míg a nyilvános zóna az a távolság, amelyből prezentálunk, előadunk.13046256_985044338197632_1677317059_n.jpg

Új üzlettárssal való találkozás esetén a 3 lépés távolság ajánlott. Ahogy jobban megismerkedünk valakivel úgy csökkenthető ez a távlat. A helyválasztásnak is külön szertartása van. Például egy konferencián úgy érdemes ülőhelyet keresni, hogy fél úton a sor vége és a legközelebbi ember között. Így nem ülünk túl messze (ezzel megbántva az ott ülőt) és túl közel sem (ezzel beférkőzve az intim szférájába).

Személyes terünk nagysága annak a helynek a népsűrűségétől függ ahol nevelkedtünk. Ezt fontos tudnunk akkor, ha külföldi tárgyalópartnerünk van, hiszen így megérthetjük, hogy miért kisebb a személyes tere egy japánnak, mint egy amerikainak. A városban vagy vidéken nevelkedés is nagyban befolyásolja személyes terünk nagyságát. A városiak általában 46 cm távolságban fognak kezet, míg a kisvárosiak minimum 100 cm távolságban. Ilyenkor jellemző, hogy az egyik egyénnek be kell hajolnia, hogy messze állva elérje a másikat.13089949_985044148197651_173193244_n.jpg

Nagyon gyéren lakott vidékről származóknál nem ajánlott kézfogást kezdeményezni, helyette intéssel kezdjük a bemutatkozást.

Tenyérgesztusok

A nyíltság és becsületesség jele a nyitott tenyér, ezért ezt az üzleti életben szívesen alkalmazzák. A tenyérre egyben hatalmi eszközként is tekinthetünk, főleg ha a kézfogásról beszélünk. A felfelé fordított kézfej alázatosságot fejez ki, lefelé fordított pedig dominanciát. Ezért is fontos a kézfogásnál a tenyér helyzete. Uralkodó egyének lefelé fordított tenyérrel kezdik a kézfogást, hogy a másik fél már csak az alárendelt lehessen. A petyhüdt, gyenge kéz jellemgyengeséget sugall, ezért a döglött hal kézfogást mindenképpen próbáljuk kerülni.13081828_985044254864307_1060653709_n.jpg

Kéz- és kargesztusok

A következőkben a kéz és kargesztusokhoz kapcsolódó legfontosabb példákat soroljuk fel. A tenyér összedörzsölése pozitív jellegű elvárásunkat adják tudtul, azonban üzletkötésnél figyeljünk oda a gyorsaságára. Egy túl lassú tenyér dörzsölés azt a látszatot keltheti, hogy rosszban sántikálunk.

Az összekulcsolt kezek egy fusztrációs gesztus, ami visszafojtott, negatív magatartást jelent. Minél magasabban tartjuk az öszekulcsolt kezünket annál frusztráltabbak vagyunk (tehát ha az asztalon pihen a kezünk nyugodtabbak vagyunk mintha az arcunk előtt tartjuk).

A “toronysisak” gesztust a következő ábrán is szemléltettük és elsősorban magabiztosságot sugall.13084074_985044014864331_1102334219_n.jpg

Archoz illesztett kézgesztusok

A szájeltakarás vagy azt jelenti, hogy a beszélő hazudik vagy azt ,hogy hazugságnak tartja a hozzá beszélő mondanivalóját. A legrosszabb szituáció ha egy előadó azt látja, hogy a közönség tagjai kezüket a szájuk előtt tartják. Az orrérintés az előző mesterkélt, kifinomultabb változata. A szemdörzsölés is hazugságot jelent, ám inkább színészek használják való életben ritkábban fordul elő. A füldörzsölés azt fejezi ki ,hogy a hallgató nem ért egyet a beszélővel,  míg a nyakvakarás legtöbbször bizonytalanságot fejez ki. A gallérhuzogatás a hazugság jele míg,  az ujj a szájban tartása, köröm rágása idegességre utal. A kéz fejtámaszként használása unalmat jelenthet, az arcon nyúló összezárt kéz pedig értékelésre utal. Állsimogatásnál valószínűleg éppen döntést hoz az ügyfél. Fontos megjegyezni, hogy ahhoz, hogy valóban jól tudjuk olvasni ezeket a jeleket, részletesen ki kell ismernünk a témát, és hosszú távon meg kell figyelnünk az alanyunkat.

Arc és állgesztusok: unalom (kéz fejtámaszként használása), értékelés (arcon nyúló összezárt kéz), állsimogatás ( döntés hozás),

értelmezésnél fontos megjegyezni, hogy a téma részletes ismerete szükséges, és az emberek hosszan tartó megfigyelése, hogy valóban meg utdjuk mondani.

Értelmezés

A gesztusok gesztuscsoportokban értelmezhetőek, ezért semmiképp se próbáljunk egy jelet kontextus nélkül megfejteni. „Mindegyik gesztus olyan, mint egy szó, és egy szónak többféle értelme lehet. Csak ha más szavakkal együtt, mondatban helyezzük el, akkor értjük meg tisztán egy szó jelentését. A gesztusok „mondatokban" érkeznek és közvetítik az illet valódi érzéseit, magatartását.”

Védekezés kézzel-lábbal

Alapvető emberi reakció, hogy ismeretlen, fenyegető helyzetben próbáljuk védeni magunkat. Azonban az ősi ,,fight or flight” válasz manapság nem mindig megvalósítható, de testbeszédünkben továbbra is tetten érhető ennek nyomai, például asz összefontkar-gesztusban. Amikor a fél karunkat behajtjuk, vagy két karunkat összefonjuk a mellkasunkon, egy védőkorlátot hozunk létre magunk előtt aminek üzenete egyértelmű: próbálom kirekeszteni a nemkívánatos dolgokat. Ha még ráadásul ökölbe is szorítjuk a kezünket azzal a ellenséges, védekező magatartásra még inkább ráerősítünk. Ugyanez a helyzet a keresztezett lábbal is, amit viszont érdemes óvatosan kezelni a hölgyek esetében, mivel esetükben elképzelhető, hogy mindössze az ,,így ül egy úrinő” tanítás elve érvényesül. Amikor valaki nem ért egyet a másikkal, de nem meri, vagy nem teheti meg, hogy hangot adjon ellenvéleményének akkor jelennek meg a láthatatlan szöszök az illető ruháján, amit elkezd szedegetni, miközben a padlóra néz. Ez a nem verbális gesztus a nemtetszés egyik leggyakoribb jele.

Dominancia, avagy na ki a Jani?

A térden keresztben átvetett, úgynevezett amerikai lábtartás a vitatkozó vagy versengő magatartást hivatott jelölni, nem véletlen, hogy számos magas pozíciójú férfit láthatunk így ülni. Amikor a pozíció kiegészül azzal, hogy az egyén mindkét kezét a feje mögé teszi, akkor még inkább a dominanciáját, önmagába vetett hitét demonstrálja. Az ember gyarló lény, szereti megmutatni a világnak mi az, ami az ő tulajdonát képzeli. A birtoklás kifejezésének igénye az üzleti életben talán még inkább jelen van, hiszen ez egyben a hierarchiát is kijelölheti. A tárgyhoz vagy személyhez való hozzáérés, rátámaszkodás azt üzeni, hogy ez az enyém, a jogos tulajdonom, egyben a lényem meghosszabbítása. Az autóra való rátámaszkodás, az íróasztalra feltett láb vagy a másikba történő belékarolás ilyen jelzések a külvilág felé.amerikai_ules.png

A szem mindennek a tükre

A szem az egyik legkifejezőbb emberi alkotóelem, nem véletlenül kötődik hozzá rengeteg kifejezés, pl. bociszemű, csábos tekintet, ha a nézésével ölni lehetne. Már maga a pupilla is árulkodóik a személy állapotáról: izgalom hatására kitágul, ezért is szokás hálószobaszemnek hívni, ellenben a düh úgynevezett kígyószemet eredményez összehúzott pupillákkal. Nem véletlen tehát, hogy a nők a szemüket hangsúlyozzák sminkeléskor. A sikeres kommunikáció egyik feltétele a szemkontaktus felvétele és annak megfelelő tartása. Ha valaki elhallgat valamit vagy hazudik a beszélgetés idejének alig egyharmadában néz a másik szemébe. Ha az idő nagy részében a szemünkbe néznek két dolgot jelenthet: vagy megnyerőnek találnak, ekkor kitágult pupillával néznek ránk, vagy ellenségesnek, ekkor összeszűkül a szembogara. De nem csak az időtartam, a nézés helye  is informatív. Üzleti tárgyaláskor célszerű egy háromszöget képzelni a partner homlokára és ide szegezni a pillantásunkat, ezzel hivatalos légkört teremtünk és jelezzük a másiknak, hogy komolyan vesszük mondandóját. Ha a háromszöget lejjebb irányítjuk szemmagasságba, oldottabb légkört teremthetünk.

Mit jelent az, ha valaki lemásolja a testtartásunk?

Alapvetően az a helyzet, hogy az emberek nem tudatosan, de kifejezik azt, hogy azonosulnak-e a beszélgetőpartnerük véleményével. Ezt több módon is történik, de egy külső szemlélő számára a legfeltűnőbb az lehet, hogy a testtartást másolják. Ezt nevezzük indigómásolatnak, ugyanis az ember ezen non-verbális jel segítségével közli a partnerének azt, hogy ugyanúgy gondolkodik, mint ő. A munkahelyi életünk során azért érdemes ezzel tisztában lenni, mert könnyedén megállapíthatjuk, hogy a munkatársaink vagy éppenséggel a főnökünk egyetért -e velünk, de akár arra is használhatjuk, hogy mi tudatosan kifejezzük azt, hogy azonos a véleményünk, vagy sem azoknak, akik vevők erre.

 

Írta: Nagy Zsófia, Szabó Georgina, Szaghmeiszter Fanni

Források: Pease, Allan (2012):  Testbeszéd. Park Könyvkiadó, Budapest

Közvélemény és politikai kommunikáció

 A közvélemény fogalma gyakran használt, de jelentésében nem pontos és világos kifejezés. Közvélemény alatt bármely nyilvánosság meghatározó részének kollektív nézeteit értjük.  A nyilvánosság ezen része a legtöbb esetben, a közvélemény-kutatással mért számszerű többséget jelenti, de az effajta meghatározás figyelmen kívül hagyja azt a nagyon markáns tényt, hogy a vélemény mindig sokféle, dinamikus és változó.

 A német politológus és közvélemény-kutató, Elisabeth Noelle-Neumann által kidolgozott és több éven keresztül tesztelt „hallgatás spirálja” (spiral of silence) elmélet főbb feltevései a következők:

  • A társadalom elszigeteléssel fenyegeti a deviáns egyéneket.
  • Az egyének szüntelenül megélik az elszigetelődés félelmét.
  • Az elszigetelődéstől való félelem hatására az egyének mindig megpróbálják felmérni a véleményklímát.
  • E becslés eredményei hatnak nyilvános viselkedésükre, főként arra, hogy hajlandóak-e véleményüket nyíltan kifejezni.

 

images.png

Az elmélet szerint a társadalom jelentős része a nyilvános kérdések kapcsán próbálja elkerülni az elszigetelődést. Az emberek hajlandóbbak nézeteiket kifejezni és előszeretettel hangoztatják álláspontjukat, amennyiben úgy érzik, hogy véleményük megértésre talál a közvéleményben. Ezzel ellentétben azok, akik nem a domináns nézeteket vallják, a társadalmi elszigetelődéstől tartva inkább elhallgatják vagy megváltoztatják korábban, nyilvánosan hangoztatott véleményüket. Ennek következtében egy spirál alakul ki: az uralkodó nézetek megerősödnek, az ellenvélemények marginalizálódnak. Az elmélet alapvető feltevése, hogy az embereknek fontosabb az, hogy környezetük elfogadja őket, megtartsák társas kapcsolataikat, minthogy felvállalják saját véleményüket.

Noelle-Neumann szerint a média befolyásolja az emberek valóságérzékelését, mivel mindenütt jelen van, egyfolytában információkat zúdít az emberekre és szüntelenül befolyásolja a társadalmi valóságról alkotott nézeteiket.

Raymond Boudon a közvéleménynek négy megközelítési módját különbözteti meg: a közvélemény ekvivalens lehet a közvélemény-kutatások eredményeivel, a politikai kommunikációval, egy szervezettel, illetve a politikai erővel.

Politika nem létezik politikai kommunikáció nélkül. E fogalom pontos meghatározása azonban még a szakértők számára is nehéz. Gianpietro Mazzoleni szerint: „A politikai kommunikáció a politikai rendszer, a média rendszere és az állampolgár-választópolgár által létrehozott közérdekű és politikai tartalmaknak a cseréje és konfrontációja.”

politikai_komm.jpg

 

Jaques Gerstlé a politikai kommunikáció három dimenzióját határozza meg:

  1. pragmatikus: politikai kommunikáció a kibocsátó és a befogadó közötti interakció eszköze, olyan változó modalitások szerint, mint például a rábeszélés, a meggyőzés a meghódítás, a tájékoztatás, az irányítás, a tárgyalás, az uralkodás
  2. szimbolikus: a kommunikáció rítusokon és olyan jellegzetes megnyilatkozásokon keresztül zajlik, mint az egyetértés és a konfliktus rítusa
  3. strukturális: a politikai kommunikáció intézményei (parlament és közigazgatás), szervezeti (pártok), mediális (audiovizuális média) és interperszonális csatornákon keresztül megy végbe.”

 A politikai kommunikáció jellegzetességei jelentős változáson mentek keresztül, a média fejlődésével párhuzamosan, annak következtében. A fejlődést három korszakra oszthatjuk a használt médiumok alapján:

  • Az első fejlődési szakasz az 1960-as évekig tartott. Ezt az időszakot a korteskedés, a röpiratozás és a személyes rábeszélés jellemezte. Ebben az időben egyetlen médium, a napilap volt a fő hírforrás. A politikusok ekkor érvelő szerkezetű beszédet alkalmaztak, az üzenet megfogalmazásakor a lényeges dolgok előtérbe kerülésén volt a hangsúly.
  • A második korszak az 1960-as évektől az 1980-as évekig tartott. A korszakot meghatározta az 1950-es évektől egyre nagyobb népszerűségnek örvendő televízió megjelenése. A politikusok tömören, jelszószerűen kezdték el megfogalmazni üzeneteiket. Még egy jelentős szerepe van ennek a korszaknak: fontossá vált a hírérték.  A különféle pártok kampányai módszereiket tekintve […] közeledtek egymáshoz. Ezzel párhuzamosan vagy (éppen emiatt) az első időszakban még jellemző választóközönség pártkötődése csökkent«
  • A fejlődés harmadik szakasza az 1990-es évektől napjainkig tart. Ennek jellemzője, hogy a politikai műsorok átveszik a televíziós show műsorok elemeit (pl.szórakoztatás, tájékoztatás- infotainment), valamint az internet rohamos fejlődése.

 Korábban a politikai kommunikációt csak a szónok személye határozta meg, amely kiegészült az újságíróval. A média és a politika kölcsönösen függ egymástól, de nem az egész politika függ a médiától. A tömegkommunikáció befolyásoló és manipuláló hatása vitathatatlan. Mazzoleni a mediatizációt a média politikában betöltött szerepének növekedéseként határozza meg. Ennek következménye egyrészt a politikai rendszer működésére, valamit az állampolgárok hozzáállására és véleményére gyakorolt hatás. A mediatozáció médiahatásain belül két részterületet különböztetünk meg: spektakularizációt és fregmentációt.Mára a tényleges üzenet helyett, inkább a mondanivaló átadásának módján van a hangsúly. A médiahatás eredményeként a politikus mondanivalójában frappáns jelszavakat és rövid idézeteket kezd el alkalmazni.

 A mediatizáció hatásai:

 1) Perszonalizáció: a politika egyre inkább személyek, ezen belül is a politikai vezérek cselekvéseként jelenik meg.

Síkjai: -vezéresedés (leaderalizáció): a vezérben testesül meg a párt, fontosabb a vezér mondandója, mint a párt programja, ma már embert és nem pártot választanak

         - popularizálódás: a politikai történések bemutatása egyszerű embereken keresztül: az üzenetek befogadhatóvá tétele mindenki számára politikai elit kiválasztódására gyakorolt hatás

2) Politikai elit kiválasztódása: a média előnyben részesíti azokat, akik jól tudnak vitatkozni, képesek jól érvelni, fogalmazni. A sikeres pártjelöltséghez vagy párt vezetéshez nagy mértékű média profillal is kell rendelkezni.

 

Források:

Bajomi-Lázár Péter (2005): A politika mediatizálódása és a média politizálódása. Médiakutató, tavasz {online} letöltés ideje: 2016.04.14. http://www.mediakutato.hu/cikk/2005_01_tavasz/03_politika_mediatizalodasa

Dányi Endre (2003): Posztmodern kampánytechnikák és az ellenőrzés válsága. In Sárközi Erika – Schleicher Nóra (szerk.), Kampánykommunikáció. Budapest, Akadémiai Kiadó

Kiss Balázs – Boda Zsolt (2005): Politika az interneten. Budapest, Századvég Kiadó

Mazzoleni, Gianpietro (2002): Politikai kommunikáció. Budapest, Osiris Kiadó

McQuail (2003): A tömegkommunikáció elmélete, Budapest, Osiris Kiadó

aranyblog.hu:  http://aranylanyom.blog.hu/2012/10/13/a_politikai_kommunikacio_elmeleterol

                           http://aranylanyom.blog.hu/2012/10/14/negyedik_hatalom

 

Készítették: Katsányi Lili, Kollár Zseraldina, Ostorházi Réka

 

 

 

A médiahatások folyamatai és modelljei

A médiahatások vizsgálatának központi kérdése, hogy a média befolyásolja-e az emberek gondolkodását és viselkedését, és ha igen hogyan teszi mindezt. Nem kell magyaráznunk, hogy napjainban a véleményünk és magatartásunk meghatározásához szükséges információkat a médiából merítjük. Azonban ez csak azt jelenti, hogy a szocializáció és a világról való tájékozódás egyik legfontosabb forrásává vált a média. A tájékoztatás esetében az üzenet címzettje józan megfontolások alapján dönt arról, megváltoztassa-e véleményét. Befolyásolás esetén a címzettnek a kommunikátor akaratának megfelelően változik a véleménye és a viselkedése.

Általánosan elfogadott nézet, hogy a média nagy hatást gyakorol a társadalomra, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a médiával egyidős cenzúra és propaganda. A média nagy hatását feltételezve a cenzúrával egyes nézetek terjedésének igyekeztek gátat vetni, a propagandával bizonyos nézeteket kívántak terjeszteni.

A kutatók fókuszában az elmúlt évtizedekben többségében a televízió állt. A média hatására vonatkozó magyarázatok és modellek történetileg három szakaszba sorolhatók:

  • a direkt hatás modelljére (mely szerint minden befogadóra nagy befolyást gyakorol a média),
  • a korlátozott hatás modelljére  (mely szerint minden befogadóra gyenge a befolyás)  
  • meghatározott feltételek esetén érvényesülő direkt hatás modellje (mely szerint a befogadók egy csoportjára a média aktuális üzenete nagy hatást gyakorolhat, míg más csoportokra az adott üzenet semmilyen befolyással nem lesz)

A továbbiakban az első két kategóriába csoportosuló legfontosabb elméleteket mutatjuk be.

kepernyofoto_2016-04-09_22_59_32.png

 

1. Direkthatás-elméletek

A lövedékelmélet szerint a média nagy és közvetlen hatást gyakorol az emberekre, az érkező üzenetek lövedékként csapódnak a közönség testébe, maradandó elváltozást okozva benne. Injekcióstű-elméletnek is emlegetik, arra utalva, hogy a média az üzeneteket az emberek bőre alá fecskendezve, közvetlen hatást gyakorolna a közvéleményre. A lövedékelmélet a tömegkommunikációt olyan egyirányú folyamatként írja le, amelyben a közönség passzív és kritikátlan szerepet játszik, nincs módja az aktív visszacsatolásra, a média befolyásolására.

A kultivációs elmélet a média nagy társadalmi hatását látta igazoltnak. Az elmélet szerint a média hatása hosszú távon nyilvánul meg, úgy hogy a társadalomban fellelhető heterogén véleményeket homogenizálja. A televízió nemcsak tükröt tart a „valóság” elé, de formálja is azt. A valóság képeit bizonyos szabályok mentén rakja újra össze, új valóságot teremtve. A média szelektív, a valóság bizonyos elemeit előnyben részesíti míg másokat a háttérbe szorít, tehát kultúrát és a kultúrafelfogást befolyásoló szerepet játszik, azaz hatására mindazok, aki sok időt töltenek a képernyő előtt, fokozatosan elfogadják a valóság televízióban ábrázolt képét a „valóság” hű reprezentációjaként.

A hallgatásispirál-elmélet szerint a média azáltal gyakorol hatást az emberek véleményére és viselkedésére, hogy elhiteti velük, a domináns közvélemény másként gondolkodik, mint ők. Ennek következtében a domináns vélemény megerősödik, az ellenvélemény gyengül. Az emberek, akik úgy érzik, a véleményük megértésre talál a közvéleményben, előszeretettel hangoztatják álláspontjukat, ám azok, akik úgy érzik, „különvéleményt” képviselnek, a társadalmi elszigetelődéstől tartva inkább csendben maradnak vagy megváltoztatják nyilvánosan hangoztatott véleményüket.  Tehát a média befolyásolja az emberek nyilvános magatartását noha közben véleményük változatlan maradhat.

A framingelmélet szerint a média a politikai és a gazdasági elitek ellenőrzése alatt áll, míg az egyszerű emberek csak befogadóként férnek hozzá. Szemben a „tömeggel”, az elitek hatékonyan képesek befolyásolni a médiaüzeneteket, a média ezért az információkat – különösen a híreket – nem objektíven, hanem olyan értelmezési keretben ábrázolja, amely az események kontextusának egyes elemeit hangsúlyozza, másokat azonban homályban hagy.

 

2. Korlátozotthatás-elméletek

A kétlépcsős modell szerint, a média csak áttételesen befolyásolja a gondolkodást, ugyanis elsősorban a környezetünkben élő véleményvezérekre hallgatunk és a személyközi kommunikáció véleménybefolyásoló ereje nagyobb, mint a tömegkommunikációé, azonban a véleményvezérek első sorban a médiára támaszkodva alakítják ki vélményüket. Így áttételesen mégiscsak hatást gyakorol a média az emberekre.

A szelektív észlelés elmélete arra a kérdésre kutatás választ, hogy az egyénekre tekintve miért korlátozott a média társadalomra gyakorolt hatása. Az elmélet szerint az emberek szelektálnak az őket érő üzenetek között. Keresik azokat az üzeneteket, amelyekkel egyet tudnak érteni, és elkerülik azokat melyek nem egyeznek álláspontjukkal. Klapper a szelekció három szintjét különböztette meg:a szelektív válogatás,észlelés, emlékezés.

A napirendelmélet szerint  a média, például a hírmédia, elsősorban nem azt szabja meg, hogy mit gondol a fogyasztó, hanem azt, hogy miről gondolkodjon. A média napirendje befolyásolja a fogyasztói társadalom napirendjét, viszont a napirenden szereplő témák egyéni értelmezésére kisebb hatást tud kifejteni.

A használat és kielégülés-modell alapján elmondható, hogy az emberek médiahasználata egyedi mintákon alapszik,mely azt jelenti, hogy befogadóknak különböző szükségleteik vannak, amelyeket a médiahasználat során elégítenek ki. Ez alapján elmondható, hogy az emberek használják a médiát, a közönség formálja azt saját elvárásaira és nem fordítva.Ez akár a csatorna választás egyszerű példáján keresztül is kitükröződik..

A kódolás-dekódolás modellje elmondja, hogy az üzenet nem feltétlen  ugyanazt jelenti a kommunikátornak, mint a címzett számára közölni kíván,ugyanis a szövegnek nincsen független jelentése, nagyban függ a társadalmi interakcióktól.  

A performatív hatás modellje szerint a néző folyamatos „párbeszédet” folytat a televízióval.Ebből következik, hogy például egy műsor csak akkor képes hatást gyakorolni nézőire, ha képes mozgósítani, elkötelezni őket, vagyis a befogadók érzelmi kötődést alakítanak ki a műsorral, azonosulnak vele.

 

Források:

Bajomi-Lázár Péter, 2006, Manipulál-e a média, elérhető az interneten: http://www.mediakutato.hu/cikk/2006_02_nyar/04_manipulal-e_a_media/, letöltés dátuma: 2016. 04. 09.

Kollár Katalin, Szabó Éva, 2004, Pszichológia pedagógusoknak, elérhető az interneten: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_pszichologia_pedagogusoknak/ch30.html#id591815, letöltés dátuma: 2016. 04. 09.

Készítette: Marton Franciska, Nagy Dóra, Szarvas Diána

Közönség

A közönségelmélet témaköre egy rendkívül érdekes, de viszonylag sokféle jelentéssel és formával rendelkező terület. A legelső közösségek elsősorban tervezett cselekvésekkor gyűltek össze: az ókorban például különböző zenei előadásoknál,  vagy épp játékoknál.

Maga a közönség szó egy olyan kifejezés, mely mind a médiában, mind pedig a való életben előfordul. Meghatározása ezért sem egyszerű, rengeteg fogalom illik rá, íme az egyik: „Ebbe a fogalomkörbe tartozik a nézők egy figyelmet tanúsító és befogadó, ám kissé passzív csoportja.” Ez nem igazán helytálló, mivel a tömegmédia tényleges befogadása összetettebb és változatosabb tapasztalatokkal, ebből adódóan pedig kevés szabályokkal rendelkezik. A fenti megállapítás helyett  a közönség fogalmát különböző, de egymást átfedő módokon lehet értelmezni: hely (pl: média), emberek, médiumok/csatornák adott típusa, a médium üzeneteinek tartalma, és az idő alapján.

Nightingale a sokszínűséget próbálta érzékeltetni 4 tipológiájával:

  • „az összegyűlt emberekként” felfogott közönség, mely azon emberek összessége, akik egy adott médiaelőadást/médiaterméket egy adott időben figyelemmel követnek.
  • „célba vett emberekként” felfogott közönség: emberek azon csoportja, akiket maga a kommunikátor elképzel, és akik által formálja a tartalmat.
  • „történésként” felfogott közönség: a befogadás önállóan, vagy másokkal átélt élménye a mindennapi élet egy olyan eseménye, aminek a hely és más jellemzők alkotják a kontextusát
  • „hallószervként” vagy „hallóképességként” felfogott közönség: ez a résztvevői közönségélményre utal, mikor a közösség fontos része a műsornak

Ha a közönséget összevetjük a piaccal, érdekes megfigyelésekre juthatunk, többek között arra, hogy a tagok nincsenek (vagy nem feltétlenül vannak) egymással kapcsolatban, a közösségi identitás szerepe elenyésző, vagy hiányzik, inkább a társadalmi-gazdasági kritériumokat részesíti előnyben, és befogadás helyett a fogyasztásra összpontosít.

Ang amellett érvel, hogy a különböző médiaintézményeknek nem fűződik érdeke ahhoz, hogy megismerjék közönségüket, csak a mérési módszerek számítanak, ami ugyan meggyőzi az ügyfelet, de a közösség valódi lényét nem lesz képes megragadni.

Az eddig leírtakból is látszik a közönség, mint fogalom, szerteágazó természete, és ezzel természetesen a közönségkutatás tudományának is meg kell küzdenie. Lényegében minden olyan kutatás amely a közönségre irányul egyedileg kezelendő és értelmezendő, mivel a fogalom vitatottsága miatt mindig az adott kontextusban kell a közönséget definiálnunk és értelmeznünk. Az egyes közönség kutatásoknak mindig egyéni céljaik vannak, amik meghatározzák a vizsgálódás keretét és kontextusát, ezért egyáltalán nem biztos, hogy az egyes kutatások konzisztensek lesznek egymással. Tehát az egyes esetekben használt módszerek, a kapott eredmények, vagyis közönségkonstrukciók és ezeknek a felhasználási módjai mind-mind nagyban különbözhetnek egymástól.

A széttartóság ellenére mégis meg tudunk különböző kategóriákat határozni és az egyes kutatások céljai felöl közelítve csoportosítani. A különböző célok egyik legalapvetőbb felosztásának azt a rendszert tartják, amikor az egyes média ipari, valamint a közönséget érintő (az ő nézőpontján állók céljait) célokat különítjük el egymástól. Ezek alapján a következő kategóriákat tudjuk meghatározni:

  • Médiaközpontú célok:
    • A tényleges és potenciális közönségelérés számviteli, illetve hirdetési célból történő mérése (eladások és nézettség)
    • A közönség választással kapcsolatos irányítása
    • Új lehetőségek keresése a közönségpiacon
    • Kibocsátó szempontú terméktesztelés és hatékonyságnövelés
  • Közönségközpontú célok:
    • Megfelelés a közönség kiszolgálására irányuló kötelezettségeknek
    • A közönség nézőpontjából történő médiateljesítmény értékelés
    • A közönség választásai és a médiahasználata mögött húzódó okok feltérképezés
    • A közönség jelentésértelmezéseinek felfedés
    • A médiahasználat kontextusának feltárása
    • A közönségre gyakorolt tényleges hatások megállapítása

Magára a közönségre, mint fogalomra kétféleképpen tekinthetünk. Egyik típus, amely úgy értelmezi a közönséget, mint már létező emberek csoportja, amelyből a média választ célcsoportot és elégíti ki szükségleteiket. Másik megközelítés, amely szerint a média hívja létre a közönséget. A második típusnál talán gyakoribb a nézők aktivitása, sokkal inkább bevonódva érzik magukat. Kubey és Csíkszentmihályi (1991) kutatásai megállapították, hogy a TV nézés inkább másodlagos jellegű, míg az olvasás és a moziba járás sokkal személyesebben vonja be az embereket.

Médiahasználati szokásainkat leginkább a társas életből kikristályosodott korai tapasztalatok határozzák meg. Rendkívül fontos a család szerepe a kezdeteknél, de később a munkahelyi és szabadidős társas kapcsolatok átformálják az egyén ízlését. Elfogadott tény, hogy a két nem médiahasználati szokásai különböznek. Bizonyos médiatípusokat, mint pl. a magazinokat kimondottan női közönség számára állítják elő, míg a férfiakból álló közönségnek is megvannak a saját médiatípusai és műfajai. Anderson és szerzőtársai (1996) arra az eredményre jutottak kutatásuk során, hogy a stresszes nők több vetélkedőműsort, míg a stresszes férfiak több akciófilmet és erőszakos műsort néznek.

Sokszor az emberek nem is a kommunikatív érték vagy cél miatt csatlakoznak a közönséghez, hanem társas okokból. Tipikus példája a moziba járás, amikor egy rossz film megnézése majdnem akkora kielégülést okoz, mint egy jó filmé, mert a cél tulajdonképpen csak a szociális élethez való csatlakozás volt.

Írta: Gyémánt Szilvia, Láng Alexandra, Nagy Rita

Médiaműfajok és szövegek

A tömegkommunikáció célja, hogy minél több információt minél szélesebb réteghez juttasson el. De ezt az információt egy szép és megfelelő csomagolásba kell beletenni, hogy a befogadó nyitott legyen rá, meghallja és a sajátjának érezze. Ebben vannak segítségünkre a médiaműfajok, hiszen ezek alkotják a már előbb említett csomagolást.

Médiumonként különböző típusú műfajokkal találkozhatunk, például vannak külön sajtó-, rádiós-, televíziós- és internetes műfajok is. Bejegyzésünkben külön-külön szeretnénk elemezni mindegyiket.

Kezdjük a legfrissebb és leginkább változó médiummal, az internettel. Először a legelső ami eszünkbe juthat ha magára az internetre gondolunk, hogy ott weboldalakat találunk. Ezek lehetnek magánszemélyek vagy cégek által üzemeltetett lapok, egészen változatos témákban. Előnye, hogy gyorsan, bárhonnan, bármikor hozzáférhetők és könnyű frissíteni, bővíteni a tartalmukat.

A blogok változatos formában képzelhetőek el. Természetesen írott formában, de akár videós, vagy képes megjelenésen keresztül is megvalósíthatok. Jellemzően személyesebb hangvételűek, gyakran egy-egy célcsoporthoz szólnak és egy-egy témában íródnak. Ilyenek például a most népszerű életvezetési, DIY-barkács blogok, egészség-fitnesz blogok, szépségápolási vagy szakmai tartalommal ellátott felületek. Napjainkban egyre népszerűbbek a videó blogok, vagyis a vlogok, amelyek a leginkább a Youtube-on terjednek. Már a legkisebb korosztály is figyelemmel követi ezeket a tartalmakat.

A közösségi oldalak mára a leggyakrabban látogatott oldalak. Az interakciós jelentőségét emelnénk ki, ez teszi ennyire népszerűvé. Fórumok, kommentek, csoportok és csevegő oldalak színesítik a kommunikációt. Kép, zene, videó vagy egyéb információ közzétételére van lehetőség. Mindig a legfrissebb tartalmakat közli izgalmas, kötetlen stílusban. A közösségi oldalakat szabadidő eltöltésre használják legtöbben, így a reklámok szintén helyt kapnak a felületeken, a hatékony elérés érdekében.

Az emailek esetében gyorsan, egyszerűen és olcsón közölhető információ. Mellékletbe pedig szint bármilyen fájlt csatolhat a küldő. A könnyebb érthetőség vagy közvetlenebb hangvétel kifejezésére emotikonokat szúrhatóak be a levélbe. De elterjedt az elektronikus képeslap küldés is, ahol a zene mellett kép vagy videó jelenik meg a címzettnek a levél megnyitása után.

A következő és legrégebbi médium a sajtó. Két fajta műfajról beszélhetünk, tájékoztató vagy véleményközlő (publicisztikai) műfajról.

A tájékoztató műfajcsalád része a hír, tudósítás, riport és az interjú. Jellemzője, hogy magas objektivitás jellemzi, elvárható még az aktualitás, pontosság és a hitelesség. A műfajcsalád elsődleges célja a tárgyilagos információ közlés.

  • A hír a tájékoztatás alapegysége. A változás, ha valami új születik vagy bővül, az számít hírnek. Alapvetően erre a hat kérdésre kell, hogy választ adjon: mi, mikor, hol, hogyan, milyen szereplőkkel és miért (történt).
  • A tudósítás a valóság hű lenyomata, szerkesztett, tömörített formában. Helyszínen történő élménybeszámoló, ahol a legfontosabb az esemény hangulatának érzékeltetése.
  • Interjú során egy szervezett megbeszélésről van szó, de a pontos definíció James Gordon szerint (1836) „Általában két ember közérdeklődésre számot tartó beszélgetésének újságírói eszközökkel történő felvétele és megjelenítése.” Ennek további két típusát különböztetjük meg: információközlő (ahol az újságíró az adott téma több érintettjét is megkérdezi) vagy portré jellegű (ami egy emberről szól, portrét rajzol az alanyról párbeszédes eszközökkel).
  • A riport lényege, hogy új jelenségek és összefüggéseket fed fel, illetve elhallgatott cselekedetek és következményeiket deríti ki. A riport felderít, kiderít, értékel, általánosít.

 

Publicisztika műfajcsalád része a glossza, kritika, vezércikk, jegyzet, tárca, karcolat, hírfej. Az olvasók minél szélesebb körének meggyőzésére hivatott közéleti töltésű írás. A publicisztikai műfajcsalád fajtáit a vélemény különbözteti meg a tájékoztató műfajoktól.

  •         A vezércikk a címlapon található, célja a meggyőzés, kifejezi a szerző és a lap állásfoglalását.
  •         A hírfej értelmezi a történteket, és segíti az olvasót saját véleménye kialakításában. Stílusa higgadt.
  •         A jegyzet segíti az olvasót a saját álláspontja kialakításában. Általában egyetlen tényhez, gondolathoz kapcsolódik.
  •         A glossza általában egy gondolathoz-indulathoz kapcsolódik, célja a leleplezés. Kis terjedelmű, ironikus, gyakran csattanóval végződő hozzászólás.
  •         A kritika feladata tájékoztatni az olvasót a művészetek legújabb jellemzőiről, és a közönség befolyásolása. Szakszerűnek, ugyanakkor közérthetőnek kell lennie.

 

A televízió népszerűsége - ahogy az első szemináriumok egyikén is bebizonyosodott - egyre csökken. Ennek egyik fő oka az internet terjedése, ami szinte tökéletes helyettesítő funkciókat kínál a fogyasztók számára. A televízió által sugárzott tartalmakat két nagy csoportra oszthatjuk. Ezek a fő céljaként hírt közlő és a fő céljaként szórakoztató műsorok. Hírt közlő műsor például a híradó, az időjárás-jelentés, gyakran a politikai tartalmú talk-showk is. Szórakoztató műsornak számítanak a filmek, sorozatok, az ismeretterjesztő tartalmak és az egyéb olyan műsorok, ami új információ átadása helyett inkább a televízió nézőjének kellemes időtöltését biztosítja.  Természetesen ez a határ nem minden esetben húzható meg, egyre gyakrabban jelenik meg a bulvár a híradóban, valamint elterjedtek a bulvár jellegű hírműsorok is, ilyen például a Fókusz és a Napló.

A TV-társaságok tartalma a csatorna tulajdonosa függvényében gyakran eltér. Egy csatorna lehet állami tulajdonban ( M1, Duna), vagy kereskedelmi csatorna (RTL klub, Viasat 3). Az eltérő tulajdonlásból adódó legszembeötlőbb különbség, hogy míg a kereskedelmi csatornákon nagyon gyakori a reklámszünet (akár óránként 3-4 blokk is lehet), addig az állami tulajdonban lévő csatornákon jellemzően kevés van, és többnyire azok is a kormányhoz kapcsolódnak, például társadalmi célú hirdetések. Emellett a hasonló műsorok tartalma is eltérhet, hiszen a közszolgálati csatornáknál az állami kontroll határozza meg a fő profilt, míg a jövedelmezőség és a magas nézőszám növelése a kereskedelmi csatornák fő célja.

A rádiócsatornák tartalmai között is megtalálhatóak a televízió esetében megismert hírközlő és szórakoztató célú műsorok. A legtöbb csatornán jellemzően óránként egy hírblokk kerül adásba, de a reggeli órákban ennek hossza és gyakorisága is nagyobb lehet, az ébredő lakosság tájékoztatásának érdekében. Emellett a legtöbb rádió műsortárában megtalálhatóak a többnyire reggel sugárzott beszélgetős műsorok is, melyek fő célja, a szórakoztatás mellett a arculatot adni a rádiónak. Emellett leggyakrabban megjelenő műsorfajták még a zenés magazinműsorok (akár kívánságműsor formájában is) valamint a vitaműsorok, melyek tartalma és meghívottai a televízióhoz hasonlóan szintén nagyban függenek a televízió tulajdonosának kilététől.

Láthatjuk, hogy médiumonként eltérő műfajokkal és ezen belül kommunikációs műfajokkal találkozhatunk. A megfelelő tartalomhoz illeszkedő stílus a hírközlés meghatározó része.

Gerics Dorottya, Langer Petra, Weinper Fanni

Források:

Markos-Kujbus Éva (2016): Kommunikációs gyakorlat órai jegyzet, Budapesti Corvinus Egyetem

A Tömegkommunikáció leggyakoribb műfajai és hatáskeltő eszközei (2016): http://erettsegi.wikifoundry.com/page/9.+t%C3%A9tel%3A+A+t%C3%B6megkommunik%C3%A1ci%C3%B3+leggyakoribb+m%C5%B1fajai+%C3%A9s+hat%C3%A1skelt%C5%91+eszk%C3%B6zei

Az elaboráció valószínűség modellje

Újfajta jelenség a mai modern világban, hogy az egész információs társadalom ránk helyezi a nyomást, miszerint muszáj információt szereznünk mindenről és mindenkiről, ezzel csökkentve a minket körülvevő bizonytalanságot. Ilyen az emberi ismerkedés is, amikor két idegen egymással szemben áll és próbálják kiismerni egymást. Erre a szituációra vonatkozik Berger bizonytalanságcsökkentési elmélete, melynek középpontjában az a feltételezés áll, hogy ismeretlenek találkozásakor a felek a bizonytalanságérzet csökkentésére törekszenek vagy az interakcióban résztvevő többi partner viselkedésének minél pontosabb kiismerésére és tetteik megjóslására. Berger szerint ez a bizonytalanság kétféle lehet: viselkedéssel kapcsolatos vagy kognitív kérdések felmerülése. Előbbit többnyire szabályozzák a hétköznapi illemre vonatkozó normák, míg az utóbbit már nehezebb felderíteni.

Azonban bizonytalanság nem csak ismeretlen emberekkel való találkozás kapcsán merülhet fel bennünk, hanem bármely minket körülvevő dologgal kapcsolatban. Például egy új, ismeretlen, sosem próbált termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatosan is megjelenhet ez a bizonytalanságérzet, melyet a vállalatok többek között reklámokkal, hirdetéssel próbálnak csökkenteni.

Ehhez kapcsolódik az elaboráció valószínűségi modellje is, melynek lényege, hogy nap, mint nap próbálnak minket meggyőzni, például politikusok a szavazatunkért, vállalatok a termékük megvételéért, vagy szimplán emberek, akik azt akarják, hogy kedveljük őket. Természetesen ez igaz a különböző, termékeket értékesítő weboldalakra is, ezt később egy példán keresztül szemléltetjük. Az elaborációs modell szerint, meggyőzésünkre két féle úton tehetnek kísérletet: vagy az érzelmekre hatva, a modell szerinti perifériás, vagy úgynevezett mellékutat használva, vagy pedig az értelemre hatva, a centrális, vagy főutat használva.

Ha kognitív, tehát értelemre ható módon próbálnak hatni ránk, akkor az elaborációs modell alapján, főútvonalon történő meggyőzésről beszélhetünk. Ezzel sokkal hosszabb távú attitűdváltozást érhetünk el, mint a mellékútnak nevezett érzelmi vonallal, hiszen a magas szintű szellemi erőfeszítést igénylő folyamat alkalmával átgondoljuk a felsorolt érveket és megtörténik a közlés tovább gondolása, végeredményben az üzenet elaborációja.

Ezzel szemben az érzelemmel történő meggyőzést a tovább gondolás hiánya miatt is nevezik mellékútnak, hiszen itt szinte azonnal végbemegy a döntés, mely az üzenet elutasítása vagy elfogadása lesz. Valószínűleg ebben az esetben az alacsony szintű szellemi erőfeszítés okozza az attitűdváltozás rövidségét is.

A tömegkommunikáció különböző marketingcélokra használt formái között mindkét módszer, a mellékutas és a főutas meggyőzés is előfordul. A főutas, tehát értelemre ható meggyőzést alkalmazzák általában a gyógyszerreklámokban, banki ajánlatok esetében és biztosítócégeknél is. A mellékutas, tehát az érzelmi módszert használják például a csokoládék, kozmetikumok, autók és parfümök hirdetéseinél. Bár a főutas reklámok visszaidézése jobb, mégis sokszor előfordul a mellékút alkalmazása is, sőt azonos termékkategóriánál gyakran mindkettő megjelenhet.

Tekintsük meg a két útvonal működését egy példán keresztül!

Képzeljünk el két potenciális vásárlót, nevezzük őket mondjuk Katának és Istvánnak. Mindketten egy új televízió készüléket terveznek vásárolni. Míg hölgy alanyunk technofilnek mondható, aki gyakran vásárol az Amazon nevű weboldalon, addig István ritkán vásárol online, és főképpen az érdekli, hogy minőségi TV-t tudjon vásárolni, megfelelő áron. Az Amazon igyekszik mindkettőjüket meggyőzni a vásárlásról, más-más módszerekkel.

Bár abban mindkét alanyunk megegyezik, hogy van bizonyos főútvonalon történő információ feldolgozása (különösen tekintettel az árra), mégis Kata az, aki a technológiai érdeklődése révén fogékonyabb lesz az üzenetekre, termékjellemzőkre, designra. Ez rendkívül fontos az Amazon számára, hiszen a cél a fogyasztók meggyőzése arról, hogy nem szükséges meglátogatniuk egy üzletet, ahol személyesen is meggyőződhetnének a termék adottságairól, ezeket a részletes információkat más fogyasztók véleményével együtt, egy helyen megkapják a weboldalon.

Ezek alapján Kata kiszűri a hajlított képernyős plazma TV-ket, melyeket magas, vagy alacsony értékelés szerint leszűr, majd részletesen elolvassa a már említett véleményeket. Tudatában annak, hogy számára minden releváns információnak a birtokában van, elégedetten vásárol ismét a weboldalon, mely tökéletesen alkalmazza a főútvonalon történő meggyőzést. Mivel a központi útvonal feldolgozása pozitív irányban történt meg, Kata később is nagy eséllyel az Amazont fogja választani vásárlásai helyszínéül, a versenytársaknak pedig nehezebb meggyőzni őt, hogy váltson.

Most pedig térjünk át a mellékútvonalas meggyőzés eszközeire, az Amazon sok dizájn elemének pontosan a perifériás feldolgozás a célja. Tekintsük tehát a vizuális hierarchiát. A termék oldalakon fókuszpont egy nagy felbontású és méretű kép az adott termékről, mely minden szögből megtekinthető. Amennyiben a fogyasztónak nincs kedve órákig termékeket elemezni, a szűrő segítségével eljuthat a számára megfelelő darabokhoz. Tegyük fel, hogy másik alanyunk István kevésbé motivált, mint Kata, ezért miután ár szerint leszűrte a keresett termékeket, beállítja még, hogy csak a 4, vagy több csillagot kapott találatok jelenjenek meg. (Miért olvassak hosszú véleményezéseket, ha láthatok 4 fényes csillagot?) A terméket házhoz szállítják, ez pedig fontos Istvánnak, mivel szeretne minél kevesebb erőbefektetéssel hozzájutni. A vizuális hierarchia második leginkább szemet gyönyörködtető eleme a „kosárba” gomb, innen pedig már valószínűleg kitaláljuk a forgatókönyvet.

Figyeljük meg, hogy a két útvonal ugyanahhoz az eredményhez vezet, és a dizájn elemek nem kizárólagosak az egyik, vagy a másik úton, az emberek gyakran dolgozzák fel úgy az információkat, hogy valamilyen szinten mind a két utat használják, a kettő gyakran kiegészíti egymást. Láthattuk, hogy Kata szívesebben dolgozza fel az termékinformációkat a főútvonalon, de kiegészítésként használta a csillagos értékelési rendszert is, hogy kiszűrje a hasonló gondolkodású vásárlókat.  

Források:

Victor Yocco (2014): Persuasion: Applying the Elaboration Likelihood Model to Design, letöltés helye: http://alistapart.com/article/persuasion-applying-the-elaboration-likelihood-model-to-design, letöltés ideje: 2016.02.27.

Varga Ákos (2016): Kommunikációs gyakorlat órai jegyzet, Budapesti Corvinus Egyetem

Denis Mcquail (2003): A tömegkommunikáció elmélete, Osiris Kiadó Kft., Budapest

Tömegkommunikáció hatása

A mai modern társadalomban talán az információ az egyik legértékesebb dolog. Az üzleti és politikai élet valamint a folyamatosan fejlődő high-tech iparnak köszönhetően mind az információ mennyisége, mind áramlásának sebessége folyamatosan növekszik.  Az okos eszközök és az internet penetráció drasztikus növekedésével ma már pillanatok alatt tájékozódhatunk a legfrissebb gazdasági hírekről, megtudhatjuk, hol van éppen dugó a városban vagy éppen milyen időre számíthatunk, ha elindulunk otthonról.

Az információra való igény ma már szinte elvárás az emberek részéről és a mindennapjaink szerves részét képezik. Gondoljunk bele egy nap hányszor tekintünk rá mobiltelefonunkra akár híreket olvasunk akár csak az üzeneteinket szeretnénk megnézni. Mind keressük az információt és izgalommal tölt el minket, amikor egy új sms-t vagy facebook üzenetet kapunk vagy egy új értesítést. Carey James „rituális modell” elmélete szerint hírt írni vagy olvasni egyfajta rituális cselekvés, hovatovább drámai aktus. James szerint nem is feltétlenül az információ megszerzésére összpontosítunk a hír olvasása közben, hanem arra a cselekvésre mikor csatlakozunk a hír által kreált világba. Úgy véli, hogy a valóságra nem mint valami eleve adottra kell tekintenünk, hanem éppen a kommunikáció által létrehozott társadalmi jelenségre. Ugyanakkor kiemeli, hogy nemcsak a valóság létrehozására, de annak folyamatos fenntartására is szolgál a kommunikáció. „Ez a különös csoda, melyet naponta és óránként létrehozunk – vagyis a valóság létrehozásának csodája és annak, hogy mi ebben a valóságban élünk, a szimbólumok különös minőségén nyugszik, azon, hogy képesek mind a valóság megteremtésére, mind annak reprezentálására.” mondja James.
A tömegkommunikáció során a kommunikáció - a személyeshez képest - kevésbé változatos, továbbá a visszacsatolási lehetőség igen kicsi. Valamely társadalmi, sőt formális szervezet kezdeményezi, a nem intézményes tömegkommunikáció nem is létezik. A fő forrás egy kommunikációs szervezet vagy egy intézményesített személy (W. Schramm). A nem intézményes verzió az internet kétirányúvá válásával vette kezdetét.



A tömegkommunikáció során egy ember (csoport) sok ember számára küld információt

A tömegkommunikáció több funkcióval rendelkezik a társadalomban. Első a tájékoztatás, amely hírek, adatok, tények összegyűjtését, tárolását és terjesztését jelenti. Közérdekű kérdésekben biztosítja a megegyezéshez szükséges a vita és eszmecsere lehetőségét. A média által szocializáció is történik azáltal, hogy közvetíti az emberek társadalmi beilleszkedéséhez szükséges ismereteket, értékeket, magatartásmintákat. Napjainkban megfigyelhető, hogy a tömegkommunikáció hatása egyre erősebbnek mutatkozik, olyannyira, hogy a hagyományos szocializációs terepek (család, iskola, munkahely, közösségek) súlya háttérbe kerül. A média kollektív információs eszköz is, segítségével a különböző szervezetek minden szükséges információhoz hozzájuthatnak, illetve közvetíthetik felé saját adataikat, véleményüket. Emellett azonban a média a rábeszélés legáltalánosabb hordozó eszköze is. A szórakoztatási funkció, melynek révén színdarabok, játékok, filmek, tánc, képzőművészeti alkotások, hangok és képek, jelek és szimbólumok kerülnek előadásra, kisugárzásra, ma már nem csupán egyedüli az egyén és közös kikapcsolódásban, ma már kiegészül a hírek gyakran szórakoztatva történő átadásával, amelyet infotaintmant-nek neveznek.
A tömegkommunikáció változóban van. Komenczi (2009) így ír erről: „A világháló potenciálisan a Föld minden lakójára kiterjeszti a globális kommunikáció lehetőségét. A falu-hasonlatnál maradva: bárhová, bármikor beszólhatunk, bárkivel beszélhetünk, és bárhová benézhetünk; bárhonnan vásárolhatunk, elvileg bármelyik munkaadónak dolgozhatunk és bárkinek a munkáját igénybe vehetjük anélkül, hogy otthonunkból ki kellene lépnünk. Érdeklődésünk, igényeink és szükségleteink, személyes preferenciáink szerint kapcsolódhatunk közösségekhez, amelyeknek tagjai a Földön szétszórva, bárhol élhetnek."

Ebben a kapcsolódásban nagyban befolyásol minket a személyes érdeklődési körünk, hobbijaink valamint kompetenciáink is. Azokra a tömegkommunikációs médiumokra koncentrálunk amelyek érdeklődésünk középpontjában állnak. A tömegkommunikációnak elsődleges célja a figyelem megragadása és fenntartása így egy-egy médium látogatottságát és népszerűségét és megítélését nagyban meghatározza, hogy milyen mértékben képes az általa generált tartalmakat „eladni” a fogyasztóknak valamint a médium célközönsége. Teljesen más a megítélése egy bulvárlapnak, mint egy komoly gazdasági rovatnak, azonban ha a népszerűségét tekintjük, már teljesen más a helyzet, hiszen az utóbbi egy sokkal szűkebb érdeklődését nyeri meg, míg az előző egy sokkal szélesebb réteget céloz meg, még akkor is, ha tartalma sokszor nem fedi a valóságot.

A fentiek alapján tehát elmondható, hogy a tömegkommunikáció a mindenapjaink szerves részét alkotják, amelynek elsősorban a tájékoztatás és a szórakoztatás a fő funkciói.  A médiumok segítségével az információ áramlása és annak befogadása pillanatok alatt megy végbe és meghatározzák az emberek véleményét, tudását és hozzáállását mind munkájukban, mind hétköznapjaikban. Az információk befogadását nagyban meghatározza érdeklődési körök, mind kulturális hátterük, amelyek segítségével kontextusba tudják helyezni a médium által közvetített üzenetet. Maguk a hírek olvasása is több egyszerű információszerzésnél, maga a hír olvasásának öröme, rituáléja is meghatározó szerepet tölt be mindennapjaink során.

 

Források:

Dr Forgó Sándor (2014): Társadalmi és médiakommunikáció, letöltés helye: www.forgos.ektf.hu

http://forgos.ektf.hu/hu/

http://forgos.ektf.hu/wp-content/tananyagok/fs_komm_egyetemi/obj/ie_0054_0_0_0/0054_0_0_0.htm

 

Írták: Bojti Annaflóra, Csihar Noémi, Bejczi András

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A média szerkezete

Kommunikációs normák és kritériumok a média szerkezeti szintjént értelmezve

Mindannyian egyetérthetünk azzal az állítással, hogy a média napjainkban óriási befolyással és hatalommal bír – nem véletlen, hogy a „negyedik hatalmi ágként” is szokás emlegetni. Ebből kifolyólag legitim elvárás, hogy a tömegmédiának meg kell felelnie a külső társadalmi környezetnek, és a közjót kell szolgálnia. Az azonban már nem egyértelmű, hogy melyek azok az értékek, amelyek követésével ez valóban megvalósulhat.

McQuail a számtalan és meglehetősen sokszínű normatív elmélet tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy megnevezhető néhány olyan alapérték, amelyekkel megközelíthető a „közérdek”. Ezek a következők: szabadság, egyenlőség, sokszínűség, igazság, információminőség, valamint társadalmi rend és szolidaritás.

A média szabadsága alapelvként szerepel a legtöbb szakirodalmi forrásban és közösségi platformon. De mit is jelent a szabadság a média szerkezeti szintjén, és miért van rá szükség?

A szerkezeti szinten értelmezett szabadság kizárja a cenzúrát és bármiféle kormányzati ellenőrzést, ilyen módon nem korlátozhatnak senkit abban, hogy szabadon elmondja a véleményét az általa választott csatornán, és nem is kényszeríthetik arra, hogy olyat közöljön, amit nem akar. Biztosítja továbbá, hogy minden állampolgár egyenlő mértékben férjen hozzá a kommunikációs csatornákhoz és a releváns forrásokból származó információkhoz, amely tartalmi sokszínűséget jelent. A kormányzati ellenőrzésen túl függetlenséget vár a tulajdonosoktól, politikai és gazdasági érdekcsoportoktól, valamint nem támogatja a kereszttulajdonlást.

Az egyes értékek elméleti szinten alkotott rendszere azonban gyakran szembe kerül a gyakorlati megvalósulással, és így van ez most is. Bármilyen jellegű szabadság biztosításánál felmerülnek azok a kérdések, melyekre látszólag nincs egy jó válasz, esetünkben a következők.

  • Mikortól van fölérendeltségi viszonyban a társadalmi érdek a magánérdekhez képest?
  • Milyen helyzetekben csökkenthető a szabadság mértéke és meddig?
  • Hogyan kezelendő, ha az üzenetküldő tartalma nem esik egybe az elérni kívánt közönség érdeklődésével?

A bemutatott normák és kritériumok közül nem a szabadság az egyetlen, melyre alapelvként hivatkoznak, és nem is az egyenlőség, melyről most esik szó, az utolsó.

A médiaegyenlőség szerkezeti bemutatása talán a legegyszerűbb. McQuail (2015) az alábbi módon fogalmazta meg:

            „…a tömegmédiához való hozzáférés több-kevésbé legyen ugyanolyan mind kibocsátói, mind fogadói oldalon a különböző és egymással ellentétes érdekű csoportok számára.”

Ez a definíció ismét beleütközik az elmélet és gyakorlat már-már állandónak tekinthető ellentétébe, melyre a szerző is rögtön kitér. Ahhoz, hogy ez az ellentét valamelyest feloldódjon, a közhatalom kezében lévő eszközök alkalmazására van szükség, mint például a közszolgálati műsorszolgáltatás, a monopóliumok kialakulásának megakadályozása érdekében történő versenybe való beavatkozás. Az olvasó számára ez rögtön ad egy elgondolkodtató kérdést, melyet korábban tárgyaltunk. Hol a határ az állami beavatkozás számára?

A következő alapelvként vizsgált, egyébként a szabadság témakörében már szintén tárgyalt norma a média sokszínűsége. A fogalomra általában hasonló asszociációk születnek, azonban az érvényesülésére már kevésbé.

A sokszínűség, mint feltétel teljesülése esetén olyan előnyök megjelenéséről beszélhetünk, mint társadalmi és kulturális haladás, különböző társadalmi konfliktusok elkerülése (minél több információ áll rendelkezésre az ellentétes oldalról, annál jobban értem meg), kisebbségben lévő csoportok fennmaradása, és a hatalom hatékony ellenőrzése. Az utóbbit úgy magyarázzák, hogy minél változatosabb valami, annál kevésbé tudja egy kéz irányítani azt a szükséges hozzáértés hiánya miatt.

Hogyan is valósul meg a sokszínűség a média szerkezeti szintjén? McQuail (2015) szerint ez szinte teljesen azonos a média szabadságával, vagyis inkább egyik a másik létfeltétele. Ha a szabadság feltételei teljesülnek, tehát mindenki korlátozás nélkül közölhet és szerezhet be információkat a kívánt csatornán keresztül, akkor ez elvezet a sokszínűséghez.

Az eddig felsorolt, alapelvként kezelt normák bemutatása során gyakran használtuk a csatornák és információk eléréséhez és használatához, közléséhez való egyenlő, független hozzáférést, de csak néhány ponton emeltük ki a médiára vonatkozó további normák meglétének szükségességét, melyekről most fogunk bővebben szót ejteni.

Ezek a normák tárgyalási sorrendben az információminőség, objektivitás, társadalmi rend és szolidaritás.

Az információ minősége nagyban függ annak valóságtartalmától, és forrásától, mely kettő között szintén fennáll egy függés, hiszen a korábban hitelesnek minősített forrásból származó információt könnyebben fogadnak el igazságnak is. Itt rögtön említést kell a társadalom által hitelesnek ítélt források felelősségéről, és folytonos munkájáról, hogy a megítélése hasonló maradjon. Hogy a rendelkezésre álló erőforrások megfelelően hasznosulhassanak, szükségünk van megbízható forrásokra, hogy ne kelljen újra meg újra végigjárni a keresés útját, ez azonban kétoldalú felelősség. A megnevezett forrás felelős a társadalom megfelelő tájékoztatására, és óvására a félrevezetéstől, a társadalom pedig felelős a hitelt érdemlő forrás ellenőrzéséért.

Az igaz és ezenkívül minőségi, releváns információ előnye tehát, hogy segíti a demokratikus döntéshozatal működését megfelelő tájékoztatással, véd a propagandával, félrevezetéssel szemben, felhívja a figyelmet a kockázatokra, és csökkenti az információkeresés költségeit.

Az információ minőségét, a média megfelelő működését garantálja a következő norma, az objektivitás. Westerstahl (1983) az objektivitást két fő szempont, és ezek további bontása szerint definiálta. Ezek szerint az objektivitás akkor teljesül, ha a média tényszerű, vagyis igazságos, informatív és releváns, és pártatlan, tehát egyensúlyt és semlegességet képvisel.

A társadalmi rend és szolidaritás tényezők tartalmát nézve a médiának az előbbiekben feltártakon kívül feladata még többek között:

  • a társadalom integrációjához való hozzájárulás úgy, hogy fokozott figyelmet fordít a hátrányos helyzetűekre;
  • nem jutalmazni és támogatni a bűnözést, tehát tisztelni a törvényt és a közrendet;
  • az egymás közti kommunikáció és támogatás csatornáinak biztosítása;
  • valamint figyelembe venni a tényt, hogy bár a társadalom sokféle csoportból és eltérő érdekekből áll össze (és ezeket el is ismeri), bizonyos erkölcsi kérdésekben tiszteletben kell tartania a jelenleg uralkodó és széleskörűen elfogadott normákat.

A tárgyalt alapértékek követésének fontossága könnyen belátható, megvalósíthatósága (vagy legalábbis megvalósulásának mértéke mindennapjainkban) már kérdésesebb. Ennek kérdéseivel a média elszámoltathatóságának témaköre foglalkozik.

Források:

Markos-Kujbus Éva (2016): Kommunikációs gyakorlat órai jegyzet, Budapesti Corvinus Egyetem

Denis Mcquail (2015): A tömegkommunikáció elmélete, Wolters Kluwer Kft., Budapest

süti beállítások módosítása