Bruce Westley és Malcolm S. Jr. MacLean 1957-ben fejlesztette ki tömegkommunikációs modelljét. Ők vezették be a kommunikátor fogalmát, ami náluk nem az újságírót jelenti, hanem azt a személyt, aki az újságírók felé érdekeket közvetít. Tehát ők a kommunikátorokat, mint az intézmények képviselőit fogták föl (kormány szóvivők, politikai szóvivők…). A kommunikátor célja minden esetben az, hogy úgy befolyásolja a médiát, ahogyan az a számára legkedvezőbb kimenetelt hozza.
A következő fontos személy a modellben a kapuőr szerepét tölti be. Ők továbbítják a felbukkanó különböző társadalmi tényezőket, jelenségeket a közönség igényei szerint. A kapuőrök elsősorban a média szervezetén kívüli kommunikátorok hozzájuk direktben eljuttatott anyagai közül válogatnak, oly módon, hogy azt mindig szem előtt tartják, hogy ők a közönség megbízottjai. Ezen kívül ők maguk is szelektálnak a külvilág eseményei közül, de az előbb említett forrás az elsődleges.
A kapuőri funkción kívül kiemelik a szóvivő fontos szerepét is.
Az egész modell Newcomb tömegkommunikációs modelljén alapszik, ugyanis azt az elvet veszi alapul, hogy a mai modern társadalomban a befogadó igénye az információra egyre nagyobb, míg a tájékoztatás eszközei korlátozottak, és így nem tudják kielégíteni a megnövekedett információigényt. A tömegmédia az egyetlen elérhető eszköz, ami alkalmas e cél elérésére. A modell szerint a befogadó a tömegmédiától függ, tehát annak befolyása alatt áll.
Az ábra alapján „A” a kommunikátort jelképezi, „B” a befogadót jelenti, „C” pedig egy olyan új elem, amely a szerkesztői-kommunikációs funkciót szimbolizálja.
- A kommunikációs folyamat során „A” tölti be a támogató szerepkört, célja elérése érdekében direkt vagy indirekt módon próbálja befolyásolni a környezetét. Ez ehet például egy vállalat PR-osa, egy politikai párt vagy egy civil szervezet szóvivője.
- „C” gyakorlatilag maga a kommunikációs csatorna. Számára nem hangsúlyos az előbb említett elérendő cél, ő csak eljuttatja a közönséghez az információt, melyet igyekszik valamilyen érdekes, figyelemfelkeltő köntösbe öltöztetni. Ez leggyakrabban az újságírók feladata.
- „B” szerepe pedig egy viselkedési szerep, ami alatt egyszerűen a közönség természetes reakcióját kell érteni. Ez azonban az egyik fő szervezőeleme modellünknek.
A kommunikátor hatalma az információ birtoklásából fakad, valamint abból, hogy folyamatosan próbálja befolyásolni a kapuőrt, akinek azonban előnye, hogy a közönség igényeinek és érdeklődésének tükrében szelektálhat. A modell újdonsága a korábbiakhoz képest, hogy itt már megjelenik a visszacsatolás funkciója, melyet a kapuőr a kommunikátornak vagy a befogadó a kapuőrnek továbbít.
A modell további érdekessége, hogy nem azt tűzte ki alapvető céljául, hogy minél több információt minél hatékonyabban továbbítson, hanem hogy a befogadó – a közönség – elégedett legyen, hogy érdekesnek találja azt, amit hall vagy olvas. Ezt a törekvést erősíti a kapuőr, vagyis szerkesztői-kommunikációs szerep is. Ez a funkció arra épít, hogy számításba veszi, vajon mi az, ami a leginkább foglalkoztatja a befogadót.
Ezek fényében Westley és MacLean úgy véli, hogy a tömegkommunikáció önszabályozó folyamat, a kapuőr szelekcióját ugyanis a közönség általi ismert reakciók határozzák meg. Ez a folyamat tehát nem lineáris, mivel erősen függ a közönség visszacsatolásaitól.
A modell könnyebb és alaposabb megértéséhez megpróbáljuk konkrét példákon keresztül szemléltetni, hogy mi is az elmélet lényege. A legkézenfekvőbb példa egy politikai hírekkel kapcsolatos újságcikk. A kommunikátor, tehát „A” ebben az esetben az adott párt szóvivője, aki úgy próbálja befolyásolni a médiát, hogy számára kedvező eredmény szülessen például a választásokon vagy egy népszavazáson. Így tulajdonképpen egy olyan üzenetet próbál a kapuőrök felé továbbítani, amely valószínűleg vagy az adott párt tevékenységének pozitívumait, vagy az ellenzéki oldal tevékenységének negatív oldalát erősíti vagy emeli ki. Az adott témában a cikket megíró újságíró vagy szerkesztő látja el a kapuőr, vagyis „C” szerepét. Hozzájut a kommunikátoroktól az információhoz, majd szelektál. Az ő feladata, hogy a közönség igényeit felmérje, és aszerint alakítsa érdekessé a megírandó újságcikket. Valószínű, hogy például egy költségvetés vagy adóreformmal kapcsolatos cikk helyett inkább egy könnyebben emészthető, figyelmet felkeltő témában fog cikket írni – mert bár a kommunikátor számára az előbbiek is ugyanolyan fontosak lehetnek, a kapuőr az olvasók igényeit veszi figyelembe. A közönség, „B”, pedig direkt vagy indirekt visszajelzéseket adhat: direkt visszajelzés lehet például egy komment internetes fórumokon keresztül, indirekt módon pedig az is visszajelzésként értékelhető, hogy mekkora példányszámban fogy az adott lapból az újságárusoknál.
Egy másik példaként nézzünk egy orvosi szaklapot. A kommunikátor ebben az esetben egy orvos, aki például egy újfajta vírus szövődményeire kívánja felhívni az olvasók figyelmét, mellyel a célja a komolyabb megbetegedések megelőzése. Mivel egy komoly szakértelmet igénylő területről van szó, előfordulhat, hogy a kapuőr itt nem egy újságíró, hanem lehet akár maga az orvos is – de ugyanúgy meg kell felelnie a kapuőr feladatának: érdekessé tenni a témát a közönségnek. A közönség itt egy szűkebb réteg, mint egy napilapnál, így nagyobb eséllyel jut el a kommunikátorhoz is a visszacsatolás (akár egy olvasói levél formájában).
